Öt év börtönt kapott a szexkalandjaival kérkedő szaúdi

Vágólapra másolva!
Ezer korbácsütés és öt év börtön a büntetése annak a 32 éves szaúdi férfinek, aki egy libanoni tévé talkshowjában szexuális életéről beszélt. A szigorú iszlám szabályokhoz szokott szaúdiakat sokkolta az eset, amely ugyanakkor nemzetközi figyelmet is kapott.
Vágólapra másolva!

Öt év börtönre és ezer korbácsütésre ítélték szerdán Szaúd-Arábiában azt a szaúdi férfit, aki egy libanoni tévében dicsekedve nyilatkozott szexuális életéről - írja a Guardian című brit lap, amely szerint a nemzetközi érdeklődést keltő eset felhívhatja a figyelmet a konzervatív országban érvényben lévő, elnyomó jellegű szabályokra.

A 32 éves Mazen Abdul Jawad az LBC nevű libanoni tévé talkshowjában szerepelt, ahol többek között arról is beszélt, hogy 14 évesen szexelt először. Elmesélte, hogyan szokta felvenni a kapcsolatot nőkkel mobiltelefonjának Bluetooth funkciójának segítségével, és megmutatta, milyen szexuális segédeszközöket használ.

Az elvált férfit - aki egy légitársaságnál dolgozik - augusztusban tartóztatták le, majd az iszlám vallási törvények alapján ítélték el. Ügyvédje bejelentette, hogy fellebbeznek a döntés ellen. A jogász az eljárás során azzal mentegette védencét, hogy ő más emberekről beszélt, illetve, hogy az előre felvett anyagot megváltoztatták.

Jawadon kívül elítélték három szaúdi barátját is, akik szintén feltűntek a műsorban, ők két év börtönt, és 300 korbácsütést kaptak.

A Guardian szerint az eset sokkolta egész Szaúd-Arábiát, ahol mai napig uralkodik az iszlám ultrapuritán felfogása, így tilos a randizás, a házasság előtti szexuális élet bűncselekménynek számít, és a két nemet szigorúan elkülönítik, ahol csak lehet. A műsor után állítólag sokan petíciót akartak benyújtani a hatóságokhoz azt követelve, hogy büntessék meg Jawadot.