Terrorista kapcsolatokkal vádoltak meg egy CERN-kutatót

Vágólapra másolva!
Előzetes vádat emeltek egy algéria szármású franciaországi tudós ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatot tartott az al-Kaidához köthető emberekkel. A férfi a világ egyik legnagyobb kutatóintézetének, a CERN-nek dolgozott.
Vágólapra másolva!

Terrorista kapcsolatokkal vádolták meg hétfőn Franciországban azt a tudóst, akit fivérével együtt múlt csütörtökön vettek őrizetbe az ország délkeleti részén - írja a BBC. Az algériai származású 32 éves tudós a francia-svájci határon lévő CERN-ben, a részecskefizikai kutatások európai szervezetében dolgozott. (A CERN reakciójáról korábbi cikkünkben, itt olvashat.) Hétfőn kellett megjelennie a bíróság előtt. Úgynevezett előzetes vádat nyújtottak be ellene, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bíró vizsgálódhat azelőtt, hogy eldöntené, lesz-e bűnper vagy sem.

A gyanú szerint a tudós internetes kapcsolatban állt az al-Kaida terrorszervezethez tartozó emberekkel, az észak-afrikai Maghreb-országokból. Az e-mailekben a BBC szerint arról írt, hogy szeretne részt venni terrorista akciókban, de odáig nem jutott el, hogy tényleges előkészületeket tegyen.

Az AFP hírügynökség bírósági forrásokból pénteken úgy értesült, hogy a titkosszolgálat akkor bukkant a tudós nyomára, amikor olyanokat kerestek, akiket a terrorista szervezet afganisztáni harcokra toborzott.