Kémkedéssel vádolnak egy NASA-kutatót

Vágólapra másolva!
Egy FBI-ügynök csalta lépre azt a NASA-kutatót, aki titkos információkat akart átadni egy izraeli titkosügynöknek. A kutató, aki korábban részt vett annak a radarnak a kifejlesztésében, melynek segítségével vizet találtak a holdon, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták hétfőn az amerikai védelmi minisztérium és az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) egyik kutatóját, akit azzal vádolnak, hogy titkos információkat szivárogtatott ki egy férfinak, aki az izraeli titkosszolgálat alkalmazottjának állította be magát. A férfi azonban az Amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal (FBI) beépített ügynöke volt. Az AFP hírügynökség szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy került a kutató az FBI látókörébe.

A letartóztatott Stewart Nosette a Nemzeti Űrtanácsban egy olyan radar rendszert fejlesztett ki, amelynek segítségével később vizet találtak a Holdon. Ezután tíz évig a washingtoni energetikai minisztériumban dolgozott. 2000-től saját cégével az amerikai kormányzatnak, a védelmi minisztériumnak és a NASA-nak végzett kutatásokat. "1989 és 2006 között Nozette-nek olyan biztonsági engedélyei voltak, hogy hozzáfért az Egyesült Államok védelmével kapcsolatos titkos dokumentumokhoz" - áll a washingtoni igazságügyi minisztérium közleményében.

A múlt hónapban Stewart Nozette levelezést folytatott egy izraeli titkosügynökkel, akinek több, az amerikai műholdakkal, megfigyelő rendszerekkel, védelmi és titkosszolgálati kommunikációs eszközökkel kapcsolatos kérdésére válaszolt. Cserébe 11 ezer dollárt (közel kétmillió forintot) kapott. Még több pénzért és egy izraeli útlevélért pedig még több titkos információt ígért. Nozette-t hétfőn tartóztatták le Washington egyik külvárosában, és már kedden megkezdődik bírósági meghallgatása. Ha bűnössége bebizonyosodik, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.