Kidobták Zimbabwéből az ENSZ-megbízottat

Vágólapra másolva!
Nem fogadták tárt karokkal Zimbabwében az ENSZ kínzásügyi megbízottját, sőt vissza is fordították a Dél-afrikai Köztársaságba. Manfred Nowak ezért úgy döntött, bepanaszolja Zimbabwét az ENSZ-nél. Eközben fokozódik az erőszak az országban, a jogvédő szervezetek attól félnek, az afrikai ország visszazuhan a kegyetlenkedésekbe.
Vágólapra másolva!

Dühösen tért vissza a Dél-afrikai Köztársaságba Manfred Nowak, az ENSZ megbízottja, akinek Zimbabwéban kellett volna feltárnia, hogy milyen kínzások történtek tt. Az ország fővárosában, Hararéban zimbabwei tisztségviselők tartóztatták fel Nowakot - mondvám, nincs engedélye, hogy vizsgálódjon. Nowak azonban azt mondta, az ország miniszterelnökétől van meghívása, és egy hétig maradt volna.

"Soha, egyetlen más országban sem fenyegettek még ilyen magatartással" - mondta felháborodva az ENSZ-megbízott a BBC-nek. Ez egy komoly incidens, mert egyfelől nem lehet meghívni egy különleges megbízottat, hogy tárgyaljon a miniszterelnökkel, másfelől valaki ad egy parancsot a bevándorlási rendőrségnek, hogy ne engedjenek be engem" - tette hozzá Nowak.

Manfred Nowak közölte, panaszt fog benyújtani az ENSZ-nél, hogy a zimbabwei kormány egyes tagjai nem akarják, hogy kivizsgálja, milyen kínzásokat hajtott eddig végre a dél-afrikai ország vezetése. Nowakot eredetileg a Mugabe-párti igazságügyi miniszter hívta meg Zimbabwébe, azonban az utolsó pillanatban visszavonták a meghívót.

Az incidens rosszkor következett be Zimbabwénak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanis pont a napokban jelentette ki, hogy a tavaly megalakult egységkormány intézkedései elkezdték rendbe hozni az ország gazdaságát.

Két hete azonban Morgan Tsvangirai az ellenzék vezéralakja és pártja felfüggesztette részvételét az egységkormány munkájában. Tsvangirai szerint ugyanis Robert Mugabe államfő nem tartotta be a hatalommegosztási egyezményben foglaltakat. Egyrészt Mugabe pártja, a Zanu-PF erőszakosan lép fel az ellenzéki MDC tagjaival szemben. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint is újra visszacsúszhat az ország az erőszakba.

"A legújabb állítások, miszerint az MDC támogatóit és a jogvédőket őrizetbe vették, zaklatták és megfélemlítették az elmúlt pár napban, kiemelik a tények tárgyilagos feltárásának fontosságát, amit egy független ENSZ-szakértőnek kell elvégeznie" - közölte az ENSZ. A Zanu-PF kormánypárt mindössze annyit reagált erre, hogy a fenti állításokat "olcsó propagandának" nevezte.