Magyar bocsánatkérés miatt küldtek végrehajtót Durayra Slotáék

Vágólapra másolva!
Végrehajtót küldött a Szlovák Nemzeti Párt Duray Miklós szlovákiai magyar politikusra, aki magyarul kért tőlük bocsánatot egy sértő megjegyzés miatt. A bocsánatkérésre bírósági ítélet kötelezte a politikust, aminek eleget is tett, de Jan Slota pártja szerint ezt szlovákul kellett volna megtennie.
Vágólapra másolva!

Végrehajtási utasítást adott ki Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke ellen egy pozsonyi bíróság, miután magyarul kért bocsánatot a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS) azért, hogy egy rádióműsorban sértő megjegyzést tett rá.

Duray a budapesti Inforádióban 2006 júliusában mondta azt, hogy a "szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt". Az ügyben pert indított az SNS, a bíróság pedig bocsánatkérésre kötelezte Durayt. A politikus ennek magyarul tett eleget, de Jan Slotáék szlovák nyelvű bocsánatkérést követelnek, aminek végrehajtó útján akarnak érvényt szerezni. Ha Duray nem tesz eleget a végrehajtó felhívásának, akár 30 ezer eurós büntetést is kaphat.

"Az ítéletben egyértelműen meghatározták, milyen nyelven kell bocsánatot kérnie, a szövegben a szlovákot tüntették fel. A magyar szöveg elküldésével nem hajtotta végre az ítéletet. Én csak az érvényes jogszabályok szerint jártam el" - közölte Karol Gordík, az SNS jogi képviselője. Duray viszont közölte, fellebbezni fog a végrehajtás ellen. Ő azt állítja, nem sértett törvényt, mert mindenkinek joga van az anyanyelvén bocsánatot kérni.

Az SNS eredetileg tízmillió korona kártérítést is követelt, de ezt a bíróságok elutasították, így a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett.

Ján Carnogursky volt miniszterelnök, neves szlovák ügyvéd szerint Duray magyar nyelvű bocsánatkérése eleget tett a bírósági döntésnek. "Természetesen azzal a feltétellel, hogy a magyar szöveg pontos fordítása annak, amit a bíróság elrendelt." Carnogursky szokatlannak, de a szlovák törvényeknek megfelelőnek nevezte Duray eljárását. A szlovák alkotmány a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek garantálja anyanyelvük használatát a hivatalos érintkezésben. Duray és az SNS levélváltása nem hivatalos, hanem magánérintkezés volt, nem állami intézményekről van szó.