Vágólapra másolva!
4,9-es erősségű földrengés rázta meg Irán déli részét szerda hajnalban. A földmozgásban 700 ember sérült meg, egyelőre nem tudni halálos áldozatról.
Vágólapra másolva!

Mérsékelt, a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Irán déli részét. A CNN az állami médiára hivatkozva azt írja, hogy 700 ember sérült meg, házak rongálódtak meg, villany- és telefonvezetékek szakadtak le - közölte az állami rádió. A hivatalos IRNA hírügynökség szerint a rengeteg sérült közül 100 szorult kórházi ellátásra.

A földrengés helyi idő szerint éjjel 3 óra előtt pár perccel történt. Bandar-Abbász déli kikötőváros lakói ijedtükben az utcákra tódultak a földmozgás miatt. Halálesetről nincs hír, a sérültek közül 44-et kórházba vittek. A város Irán egyik fő kikötője, és nagy olajfinomítója van, amely elsősorban a hazai piacot látja el.

Irán egy szeizmikus törésvonalon fekszik, ezért gyakoriak a földmozgások: napi átlagban legalább egy enyhe rengést észlelnek az országban. Bandár-Abbászt és környékét tavaly 6,1-es földrengés érte, legkevesebb heten meghaltak, és negyvenen megsérültek. Ugyanebben a térségben 2003-ban egy 6,6-os rengés romba döntötte a történelmi Bám városát, mintegy harmincezer ember halálát okozva.