Egy évig kóborolt Afganisztánban egy ausztrál katonakutya

Vágólapra másolva!
Több mint egy év után került elő egy Afganisztánban szolgáló ausztrál egység elveszett bombakereső kutyája. A Sabi névre hallgató labradornak egy összecsapásban veszett nyoma tavaly szeptemberben, de a múlt héten megtalálták.
Vágólapra másolva!

Tizennégy hónap után találták meg egy Afganisztánban szolgáló ausztrál egység robbanószer-kereső kutyáját. Sabi, a négyéves fekete labrador retrievernek egy tálibokkal vívott összecsapásban veszett nyoma Afganisztán délkeleti részén még tavaly szeptemberben. A harcban kilenc ausztrál katona sérült meg, köztük Sabi gazdája is.

A kutyát, amelyet ekkor vetettek be második alkalommal Afganisztánban, hivatalosan is eltűntnek nyilvánították, ám múlt héten egy amerikai katona megtalálta a dél-afganisztáni Oruzgán tartományban.

Az amerikainak, aki tudott a kutya eltűnéséről, feltűnt, hogy a kóbor állat hallgat bizonyos parancsszavakra. Ő juttatta vissza az ausztrálokhoz. Sabi kiképzője egy régi játékkal bizonyosodott meg arról, hogy valóban elveszett kutyájáról szól: "Odalöktem neki egy teniszlabdát a lábammal, és azonnal elvitte. Ezt a játékot sokat játszottuk kiképzése alatt. Ez csodálatos, hihetetlen, hogy újra itt van" - idézte a brit Times.

"Visszatérése megnyugtató kiképzőjére és mindannyiunkra nézve, akik vele szolgáltunk 2008-ban - nagyon feldobta a srácok hangulatát" - mondta az egység egyik tagja. A kutyával még a szerdán Afganisztánba utazó Kevin Rudd ausztrál kormányfő is együtt fotózkodott.