Emberi jogokról mesélt kínai diákoknak Obama

Vágólapra másolva!
A szabadságjogok fontosságáról beszélt Barack Obama amerikai elnök egy kínai diákfórumon, de az ázsiai országban tett látogatásán igyekszik megnyugtatni meghívóit arról, hogy az Egyesült Államok partnerként kezeli őket. Az is kiderült, hogy az amerikai elnök nem használja a Twitter-mikroblogot, és nehezére esik a mobiltelefonos szövegbevitel.
Vágólapra másolva!

Barack Obama amerikai elnök a tőle megszokott lazasággal kezelte azokat a kínai diákokat, akiknek előadást tartott hétfőn Sanghajban - írja a New York Times. Egy hallgató a Twitter mikroblogoldalról kérdezte, mire azt válaszolta, "hát, először is hadd mondjam el, hogy én még sosem használtam a Twittert" - mondta Obama. Indokként azt említette, hogy "az ujjaim túl ügyetlenek hozzá, hogy dolgokat üssek be a telefonomba".

Obama az internetet korlátozó Kínában beszélt a sajtószabadságról és az emberi jogokról diákok előtt. A New York Times szerint nem üzent élesebb hangon a kínai vezetésnek, csak "lábujjhegyen" járta körbe a témát. Az amerikai lap azt írja, hogy Obama kijelentette: a szabad és korlátoktól mentes internet "nem a gyengeség, hanem az erő forrása".

A twitteres kérdés után ironikusan közölte hallgatóságával, hogy néha azt kívánja, bárcsak ne lenne akkora információszabadság az Egyesült Államokban, mert akkor "nem kéne hallgatnom azokat az embereket, akik állandóan kritizálnak" - mondta Obama. Hozzátette azonban, hogy "ez teszi erőssé a mi demokráciánkat és engem egy jobb vezetővé, mivel rákényszerít, hogy meghallgassam azokat a véleményeket is, amelyeket amúgy nem akarok hallani".

A kínai kormány is mutatott némi engedményt Obama twitteres kijelentése után, és szabad hozzáférést engedett az előadás közvetítéséhez. Az állami Xinhua hírügynökség honlapján és a helyi, sanghaji médiában lehetett követni Obama fellépését, de a Fehér Ház honlapján is látható volt Kína-szerte. A kínai állami televízió azonban az amerikai elnök látogatásáról csak a hírműsor 25. percében számolt be - írja a BBC.

A jelen lévő 500 diák közül sokan a Hu Csin-tao elnökhöz közel álló Kommunista Ifjúsági Liga tagjai, kormányhű fiatalok voltak - írja a New York Times. Ezt olyan kérdések is bizonyították, mint amit egy fiatalember tett fel. Szerinte ugyanis egyes amerikaiak fegyvereket adnak el a Kínától már 50 éve különvált Tajvannak. Emiatt azt kérdezte Obamától: "támogatja a kínai-tajvani kapcsolatok fejlődését?" Obama erre azt felelte, hogy Amerika az "egy Kína" elvét támogatja.

Obama előadása után Pekingbe utazott, ahol találkozni fog a kínai vezetéssel. Az Egyesült Államok és Kína viszonya sokat változott az elmúlt néhány évben is, sokatmondó például az, hogy a globális válságban eladósódó amerikai állam legfőbb hitelezője Kína. Bár továbbra is az Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom, az erőviszonyok kezdenek kiegyensúlyozottabbá válni, és ez tükröződik a nyilatkozatokon, beszédeken is.