Betörés turbózta fel a nagy klíma-összeesküvést

2009.11.23. 15:06

Beszólogatások és zsarolások kísérik a világ legsúlyosabb problémájának tartott klímaváltozásról zajló kutatásokat - derült ki a világ vezető kutatóinak illegálisan megszerzett és közzétett privát leveleiből. A klímaszkeptikusok szerint az e-mailek egy hatalmas összeesküvést lepleznek le, a megvádolt kutatók szerint azonban szó sincs erről, és furcsának tartják, hogy épp a koppenhágai klímakonferencia előtt lopták el a leveleket.

"Furcsa módon ez egy örömhír!" - ezzel a felkiáltással kezdte Phil Jones azt az e-mailjét, amelynek tárgyában az szerepelt: "John L. Daly halott". Jones azért lelkendezett az egyébként tragikus híren, mert világhírű klímakutatóként sok fejfájást okoztak neki a Dalyhoz hasonló szkeptikusok, akik megkérdőjelezték azokat a kutatási eredményeket, amelyek szerint a globális felmelegedést az emberi tevékenység okozza.

A levél 2004. január 29-én, Daly halálának napján íródott, és a múlt héten került nyilvánosságra, miután a világ egyik meghatározó klímakutató központjaként számon tartott Kelet-Angliai Egyetem számítógépes rendszereit ismeretlenek feltörték, majd közzétettek több ezer e-mailt és egyéb dokumentumot az elmúlt 13 évből. A személyes hangvételű iratok szerzői között vannak a világ legismertebb klímatudósai, akik részt vettek például az ENSZ égisze alatt végrehajtott, 2007-ben lezárult nagyszabású kutatásban. Ezt az IPCC (magyar fordításban kormányközi panel a klímaváltozásról néven emlegetik) végezte, amely 2007-ben közzétett jelentésében megállapította: több mint 90 százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy a Föld klímája változik, és ebben fontos szerepe van az emberi tevékenységnek.

Azt nem tudni, hogy kik törtek be az angliai egyetem szervereire, de a levelek közzétételével azoknak a szkeptikusoknak malmára hajtották a vizet, akik nem hisznek az IPCC megállapításaiban. A több ezer dokumentum között ugyanis szerepelnek olyan megjegyzések, amelyek úgy is értelmezhetőek, hogy a kutatások során történtek visszaélések.

Egy állítólagos trükk

A legtöbb híradásban idézett levél Kevin Trenberthtől, az IPCC egyik vezető kutatójától származik, aki arról írt, hogy "nem tudunk elszámolni a felmelegedés pillanatnyi hiányával, és ez nevetséges". Ez a klímaszkeptikusok olvasatában egyértelmű bizonyíték arra, hogy megkérdőjelezhető a globális felmelegedés, Trenberth azonban az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy a levelet ugyan valóban ő írta, de szerinte a szövegkörnyezetből az derül ki, hogy ő csak fel akarta hívni a figyelmet a felmelegedési anomáliák vizsgálatának szükségességére. Az eddig is ismert volt, hogy a hosszú távon, több évtizeden át kimutatható felmelegedés közben vannak olyan évek, amikor megszakad ez a trend, és vélhetően erről beszélt Trenberth a levelében.

Egy másik gyakran emlegetett levél 1999-ből származik, amelyben Phil Jones írt arról, hogy egy "trükköt" alkalmazott az elmúlt két évezredben történt hőmérséklet-emelkedés leírásakor. A szkeptikusok ezt a megfogalmazást úgy értelmezik, hogy Jones valamiféle csalást követett el, az amerikai Pennsylvania State University tanára, Michael Mann azonban a New York Timesnak azt mondta, kollégája rosszul fogalmazott, de a kutatók gyakran használják a "trükk" szót annak leírására, ha találtak valamilyen jó módszert egy-egy probléma megoldására.

Sokan próbálják tehát meggyőzni a laikusokat, hogy a közzétett e-mailek valójában nem jelentenek semmiféle leleplezést, de a különböző blogok és híroldalak már tele vannak olyan cikkekkel, amelyek ennek ellenkezőjét állítják. A GoogleNewson a témára keresve például a vezető anyagok között bukkan fel egy olyan írás, amelynek az a címe, hogy "IPCC-tudósok elismerik a globálisfelmelegedés-csalást".

Koppenhága előtt

Az ember által okozott klímaváltozásban nem kételkedő kutatók szerint nem véletlen a hackerakció időzítése. Két hét múlva, december 7-én kezdődik az a nagyszabású koppenhágai konferencia, ahol 192 ország képviselőinek kellene megegyezniük egy a felmelegedés megállítását, illetve az ahhoz való alkalmazkodást segítő nemzetközi egyezményről. A közzétett e-mailek most muníciót adhatnak a klímaszkeptikusoknak, és lelassíthatják az amúgy is döcögősen haladó tárgyalásokat.

A klímaváltozás miatt aggódók például tartanak attól, hogy a kétkedők most még sikeresebben lobbiznak majd az amerikai törvényhozás tagjainál az előttük lévő klímatörvény megfúrása érdekében. Márpedig ha az egyedüli szuperhatalomként számon tartott Egyesült Államokban nem sikerül tető alá hozni egy erős klímaprogramot, akkor az veszélybe sodorja a teljes nemzetközi összefogást.

Forrás: AFP
A gázkibocsátás korlátozását sürgetik a kutatók

A koppenhágai konferenciával kapcsolatos reményeket ráadásul már a levelek nyilvánosságra hozatala előtt is többen temették. A november közepén tartott ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozó résztvevői - többek között Kína és az Egyesült Államok vezetői - közölték, nem tartják lehetségesnek egy átfogó és részletes klímavédelmi egyezmény elfogadását. Néhány nappal később ugyan a kínai és az amerikai elnök már arról beszélt, hogy mégis egy részletekbe menő megállapodás tető alá hozása a cél, de egyelőre egyikük sem jelezte, hogy részt vesz-e magán a konferencián. Reménykeltő lehet azonban a klímaharcot sürgetők számára, hogy több mint hatvan másik ország vezetője (köztük Bajnai Gordon magyar kormányfő) már bejelentkezett az összejövetelre.

Ott lesz Gordon Brown brit miniszterelnök is, aki megjegyezte, hogy sokkal nagyobb az esély egy új egyezmény elfogadására, ha az állami vezetők a saját tekintélyüket is kockára teszik. Brown nyilván arra utalt, hogy a kormányfők és elnökök nyilván nem szívesen kullognának haza üres kézzel, de jelenlétük segíthet abban is, hogy személyükkel hitelesíthetik a klímaváltozás elleni küzdelmet, és hozzájárulhatnak a feltört e-mailek által okozott vihar lecsendesítéséhez.

"Lehet, hogy Newton egy segg volt"

A klímaváltozást bizonyítottnak látó kutatók már most azt állítják, hogy a levelek közzététele legfeljebb arra mutatott rá, a komoly tudományos munka sem mentes az olyan gyarló emberi tulajdonságoktól, mint a trágárkodás vagy a féltékenység. A levelezésekben ugyanis egyes kutatókat egyszerűen leidiótáztak, a Washington Post által idézett e-mailekből pedig kiderül az is, hogy a vezető kutatók több folyóiratot szabályszerűen megzsaroltak: ha nekik nem tetsző szerzőktől is közölnek írásokat, akkor ők nem publikálnak ott többet.

"A tudomány nem azért működik, mert mi mindannyian kedvesek vagyunk" - reagált erre a New York Timesnak nyilatkozva Gavin A. Schmidt, a NASA kutatója, akinek szintén nyilvánosságra került néhány levele. Ő nem aggódik, mert meggyőződése, hogy a dokumentumok tartalma nem kérdőjelezi meg a tudományos alapállításokat. Mint megjegyezte: "Lehet, hogy Newton egy segg volt, de a gravitáció elmélete attól még működik."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK