Ügynökmúltja miatt távozik egy bolgár miniszterhelyettes

Vágólapra másolva!
Lemondott ügynökmúltja miatt a bolgár kormány egyik miniszterhelyettese, miután a kormány átvilágítása során kiderült, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint nem ő volt az egyetlen ügynök, a kormányban minden hatodik tisztviselő be volt szervezve.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről pénteken Kraszimir Kosztov európai uniós ügyekben illetékes bolgár külügyminiszter-helyettes, aki 1989 és 1991 között a külföldi hírszerzés titkos ügynöke volt - jelentette be a szófiai kormány. Bojko Boriszov kormányfő elfogadta a lemondást.

A kormány tagjainak kötelező átvilágítását végző bizottság összesen 47 kormánytagot vizsgált meg, és szerdán közölte: a jelenlegi kabinet három tagja is a kommunista titkosszolgálat alkalmazásában állt (erről részletesen itt olvashat). A másik két kormánytag Pavlin Dimitrov belügyminiszter-helyettes, aki a szolgálatnál rendőri feladatokat látott el, illetve Bozsidar Dimitrov történész, a határon túli bolgárokért felelős miniszter, akiről már 2001 óta ismert, hogy a titkosszolgálat ügynöke volt.

Bojko Boriszov kormányfő szerdán még védelmébe vette állambiztonsági múlttal rendelkező kormánytagjait. A miniszterelnök azt mondta, hogy a politikusok a titkosszolgálat rendes alkalmazottai, tisztjei, nem pedig besúgók voltak, és ez nagy különbség.

A posztkommunista bolgár kormányok minden hatodik tagja a titkosszolgálatok ügynöke vagy munkatársa volt az átvilágítási bizottság szerint. Georgi Parvanov elnököt is a hírszerzés "munkatársai" között tartják nyilván, amit az államfő tagad.