Nem akar vallani a Fehér Házba besurrant házaspár

Vágólapra másolva!
Be akarja idéztetni az amerikai Képviselőház azt a házaspárt, akik november végén meghívó nélkül vettek részt egy Fehér Házban megrendezett díszvacsorán. A pár nem akar megjelenni önként a bizottság előtt. Vallomásukra azért van szükség, mert így ki lehet deríteni, hogy milyen biztonsági hiányosságai vannak a Fehér Háznak.
Vágólapra másolva!

Be akarja idéztetni az amerikai Képviselőház belbiztonsági bizottsága azt a házaspárt, akik egy héttel ezelőtt besétáltak a Fehér Ház fogadásra, holott nem volt meghívójuk - közölte csütörtökön az AFP francia hírügynökség a bizottság elnökére hivatkozva. Az ügyben már vizsgálatot indított a titkosszolgálat, amely egyebek mellett az amerikai elnök és alelnök biztonságáért felelős.

Barack Obama elnök Manmohan Szingh indiai miniszterelnök tiszteletére adott díszvacsorát november utolsó hetében, és erre sétált be mindenféle ellenőrzés nélkül Michaele és Tareq Salahi. Nem sokkal azután, hogy a pár megérkezett, újságírók jelentették, hogy nincsenek rajta a vendéglistán annak ellenére, hogy a Fehér Ház a világ egyik legjobban őrzött elnöki rezidenciája. A Washington Post szerint a házaspár egy Pentagon-tisztviselőn keresztül juthatott be a díszvacsorára, akinek közös társasága van az ügyvédükkel.

Michaele és Tareq Salahi még fényképezkedtek is Joe Biden alelnökkel, Rahm Emanuel kabinetfőnökkel, Adrien M. Fenty washingtoni polgármesterrel, egy republikánus képviselővel, három tengerészgyalogossal és a CBS műsorvezetőjével. Ezeket aztán a facebookos profiljukban közzé is tették a képeket. Mindezt azért tették, mert állítólag be akarnak kerülni egy valóság-showba.

A képviselőház belbiztonsági bizottságának Demokrata Párti elnöke, Bennie Thompson közleménye szerint a házaspár ügyvédje azt mondta, hogy Salahiék nem hajlandók megjelenni önként a bizottság előtt. Thompson szerint ezért a bizottság "kész idézést küldeni nekik, hogy kikényszerítse a megjelenésüket." Thompson szerint azért van szükség a házaspár vallomására, mert így ki lehet deríteni, hogy miféle biztonsági hiányosságai vannak a Fehér Ház rendszerének.

A bizottság meg akarja hallgatni, a Fehér Házi társasági eseményekért felelős Desiree Rogers-t, bár az elnök hivatala jelezte, hogy a titkár nem fog megjelenni. A múlt csütörtöki botrányért sokan az 50 éves nőt tették felelőssé. A Fehér Ház azonban szerdán megvédte Rogers-t. Robert Gibbs, az elnök szóvivője szerint mind az elnök, mind first lady, mind pedig az elnök hivatal elégedettek a munkájával. Mark Sullivan, a titkosszolgálat vezetőjét is tanúvallomásra kérte fel a belbiztonsági bizottság.