Megtalálták a tavaly elítélt Parmalat-elnök, Callisto Tanzit elrejtett műkincseit. A rendőrök által megtalált festmények, rajzok közt Van Gogh, Cézanne és Picasso alkotások is vannak.
Megtalálták a Parmalat vállalatbirodalom börtönbe zárt egykori főnökének elrejtett műkincseit - jelentették be szombaton az olasz hatóságok. A műkincsek értéke a százmillió eurót is elérheti. Parma főügyésze az olasz televízióban elmondta, hogy a város környékén, két házban 19 festményt és rajzot találtak a házkutatások során, köztük Van Gogh, Picasso, Modigliani és Cézanne alkotásait.
Callisto Tanzit, az élelmiszeripari óriáscég alapítóját tavaly tízévi börtönre ítélték csalárd csődért. Az eljárás során 14 milliárd eurós hiányt állapítottak meg. Tanzi végig tagadta, hogy elrejtett kincsei lennének. Telefonlehallgatásokból értesültek arról, hogy alkudozás kezdődött néhány kép eladásáról - közölte Gerardo Lagarda főügyész. A műkincseket orosz vásárlók vették volna meg. Tanzi vejét, aki a képeket őrizte, bűnrészességgel gyanúsítják.
A Parmalat 2003-as bukása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb európai pénzügyi botránya volt, mintegy 130 ezer kisbefektetőt tett tönkre.
Élő pajzsnak használt kisfiú miatt felel két izraeli katonaVádat emelt az izraeli hadsereg két saját katonája ellen, akik a hatóságok szerint élő pajzsként használtak egy palesztin fiút a 2008 végén indított gázai háborúban. A ...
80 OKJ képzés, EFEB!Távoktatással, munkalehetőséggel.
Református: 0066211 intézmény, 4 120 munkatárs, 184 000 találkozás
1% a gyermekmentőértTámogassa adójával a Gyermekrohamkocsit!
Zuschlag: Se jelenem, se jövőm
Ártatlanságát hangsúlyozta utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő.
Mi legyen az első dolguk?
Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene? Szavazzon!
Őssejtek asztma ellen
Szakemberek szerint a csontvelői ős- sejteket a súlyos allergiás gyulladások mérséklésére is alkalmazni lehetne.