Megóvja Basescu győzelmét riválisának pártja

Vágólapra másolva!
A szavazatok közel száz százalékának feldolgozása után Traian Basescu hivatalban lévő államfő áll nyerésre a román elnökválasztáson. Kevesebb mint egy százalékkal szerzett többet ellenfelénél, Mircea Geoanánál, akinek pártja ezért megóvja az eredményt.
Vágólapra másolva!

Traian Basescu áll győzelemre a romániai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után. A szavazatok 99,95 százalékának feldolgozása alapján a hivatalban lévő elnök a voksok 50,3 százalékát szerezte meg, ellenfele, a szociáldemokrata Mircea Geoana 49,6 százalékot kapott. Rendkívül szoros eredmény született, a szavazás után közzétett exit poll kutatások alapján még mindkét jelölt győztesnek hirdette ki magát (erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat).

Geoana pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megóvja az eredményt. Liviu Dragnea, a párt főtitkára szerint nagyon magas az érvénytelen szavazatok száma, de felfigyeltek egyéb rendellenességekre is, például hogy egyes megyei választási irodákban módosították a választási eredményt. A lépést Dragnea szerint keddig véglegesítik, ugyanis alaposan meg kell indokolni az óvást. A pártelnök szerint a románok Geoanát választották elnöknek, de a Basescut támogató állami apparátus csalással próbálja nyertessé tenni őt.

A román Mediafax szerint a választások eredményét az alkotmánybíróságon lehet megóvni legkésőbb december 8-ig.

Az Országos Választási Iroda szerint este hét óráig a román választópolgárok 53,51 százaléka vett részt a szavazáson, ami magasabb, mint az első fordulóban, november 22-én, amikor Basescu a voksok 35,44, Geoana pedig 31,15 százalékát szerezte meg.

Ha győzelme hivatalos lesz, akkor Basescu egyik első feladata lesz új miniszterelnököt megbízni az új román kormány felállítására.