Nekiment Ficónak a szlovák média

Vágólapra másolva!
Közös nyilatkozatban ítélte el a szlovák média Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentését, miszerint a kiadók és főszerkesztők megegyeztek, hogy összehangolják támadásaikat a kormányfő ellen. Szerintük Fico hazudik, és nincs joga az újságírók elleni hangulatot kelteni.
Vágólapra másolva!

Közös nyilatkozatban cáfolták a vezető szlovákiai napilapok kiadói és főszerkesztői Robert Fico kormányfő állításait, miszerint a média összefogott volna politikai likvidálása érdekében. "Helytelennek és sértőnek tartjuk a kormányfőnek az újságírókkal szembeni fokozódó, vulgáris jelzőkkel teli támadásait" - olvasható a közös nyilatkozatban, amely Fico miniszterelnök hazudik címmel jelent meg a lapok szombati kiadásának első oldalán.

Fico a múlt héten az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt évfordulós ünnepségén, majd egy sajtóértekezleten azt állította: a szlovák napilapok kiadói és főszerkesztői találkoztak, hogy összehangolják tevékenységüket a személye, pártja és a kormány elleni támadások érdekében. A kormányfő ezt "maffiamódszernek" minősítette. Szerinte ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sajtó átvette a politikai ellenzék szerepét.

"Fico miniszterelnök hazudik" - állítják a közös nyilatkozatban az érintettek, és tagadják, hogy ilyen találkozóra sor került volna. A nyilatkozat szerint a szlovákiai újságírók ugyanazt a munkát végzik, mint kollégáik más demokratikus államokban. Ha ez nem tetszik a kormányfőnek, jogában áll minden legális eszközt felhasználni arra, hogy megvédje igazát - közölték.

"Nincs viszont joga átlépni a tisztesség határát és a társadalomban a média és az újságírók ellen hangulatot kelteni" - írták a kiadók és a főszerkesztők. A lapkiadók bármikor készen állnak arra, hogy a kormányfővel megvitassák a sajtó és a politikai hatalom kapcsolatának kérdéseit. "Mindig védeni fogják azonban az újságírók alapvető jogát arra, hogy a közvélemény érdekében szabadon tájékoztathassanak a politikusok tevékenységéről, és ezzel teljesítsék társadalmi ellenőrzési feladatukat" - zárul a közös nyilatkozat.

A miniszterelnök és a sajtó viszonya évek óta nagyon feszült Szlovákiában. Robert Fico évek óta pereskedik a szlovák lapokkal. Több pert meg is nyert, és a bíróságok a kiadókat sok ezer, sőt több tízezer eurós anyagi kártérítésre is kötelezték.