Illinoisi börtönt nézett ki Obama a guantánamóiaknak

Vágólapra másolva!
Kihasználatlan illinoisi börtön lehet a guantánamói rabok egy részének új lakhelye. Barack Obama amerikai elnök utasította a kormányt, hogy vásárolja meg a Chicagótól 240 kilométerre fekvő börtönt, ahova feltehetően azokat a rabokat viszik majd, akik ellen eljárás indítható az USA-ban.
Vágólapra másolva!

Egy kihasználatlan illinoisi börtön megvásárlására utasította a kormányt Barack Obama amerikai elnök. Ide fognak átszállítani több rabot is a guantánamói fogolytábor lakói közül - jelentette a BBC. A lépés fontos része az elnök tervének, hogy bezárhassa a kubai amerikai támaszponton lévő, számos alkalommal kritizált tábort.

Barack Obama hivatalba lépésekor egy évet adott magának, hogy bezárja guantánamót, de novemberben elismerte, hogy a folyamat valamivel tovább tart majd. Az amerikai kormány szerint a tábor bezárása azért nagyon fontos, mert ezzel eltűnne az egyik fő érv, amellyel az al-Kaida új tagokat toboroz.

Az amerikai sajtó szerint 35 és 90 között lehet majd azoknak a raboknak száma, akiket ideszállítanak a guantánamói tábor 215 lakója közül. Ahhoz, hogy befogadhassa a foglyokat, az amerikai kormány az USA legbiztonságosabb börtönévé fejleszti a 2001-ben épült Thomson Büntetés-végrehajtási Intézetet. A börtön az alig 450 lakosú Thomson mellet található, nem messze a Mississippitől, 240 kilométerre Chicagótól. Az 1600 férőhelyes börtönben jelenleg - pénzszűke miatt - csak körülbelül 200 rabot őriznek.

A BBC szerint várhatóan azokat a rabokat szállítják majd ide a kubai táborból, akik ellen büntetőeljárás indítható, vagy katonai törvényszék elé tudják őket állítani. Rajtuk kívül feltehetően azok is ide kerülhetnek, akik ellen nincs használható bizonyíték, de túl veszélyesnek ítélik őket ahhoz, hogy csak úgy elengedjék.

Velük azonban van egy kis jogi gubanc, mivel az amerikai törvények szerint, aki ellen nem tudnak vádat emelni, ezt nem tarthatják fogva az USA területén belül, hanem szabadon kell bocsátani. Ezt a jogi buktatót még meg kell oldania a kormánynak. Obama valószínűleg a kongresszus felhatalmazását fogja kérni.

Azokat, akik szabadon bocsáthatók, de ezt nem akarják az USA-n belül megtenni, a BBC szerint várhatóan Guantánamón tartják, amíg nem jelentkezik egy ország, amely befogadná őket. Azt még nem tudni, mikor érkeznek az első foglyok Illinoisba.