[origo] nagyvilág>
Összecsapások követték az ellenzéki ajatollah temetését Iránban
[origo]|2009. 12. 21., 14:09|Utolsó módosítás:2009. 12. 21., 17:59|Összecsapások voltak a rendőrök és a gyászolók között Kumban, ahol hétfőn temették el Huszein Ali Montazeri nagyajatollahot. Az iráni kormánnyal szemben álló muszlim vallási vezető búcsúztatásán tízezrek vettek részt, sokan ellenzéki vezetőket éltettek. Azt nem tudni, hogy hány ember vett részt az összecsapásokban.

Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Összecsaptak a rendőrökkel az ellenzék támogatói Iránban Huszein Ali Montazeri nagyajatollah hétfői temetését követően. A reformernek számító muszlim vallási vezető, aki megkérdőjelezte Máhmúd Ahmadinezsad iráni elnök nyár eleji újraválasztásának szabályosságát, a hétvégén hunyt el 87 évesen Kumban.
Temetésén tízezrek vettek részt a szent városban. A Dzsarasz reformer honlap szerint a gyászolók a nagyajatollahot, illetve Mír Huszein Múszavi és Mehdi Karrúbi ellenzéki vezetőket éltették. Egy másik iráni honlap szerint a kormánypárti szélsőséges Anszar Hezbollah szervezet tagjai megpróbálták megakadályozni a tömeget a skandálásban, de miután kisebb verekedés tört ki, távoztak.
Többezren vonultak fel Montazeri szülővárosában, az Iszfahán melletti Nedzsefabadban is. Mellüket ütötték, és azt kiabálták: "Elnyomott Montazeri, már az Úr mellett vagy!"
A gyászolók között sokan viseltek zöld ruhát, vagy vittek magukkal zöld színű táblákat, amely az iráni ellenzék hagyományos színe - jelentette a BBC. A szertartást követően Kumban több gyászoló megdobálta az elhunyt házát őrző rendőröket, majd összecsapások is voltak - írja a brit csatorna a kaleme.org ellenzéki honlapra hivatkozva. Az összecsapások mérete azonban nem ismert, mivel Iránban erősen korlátozzák a temetést övező híradásokat.
A BBC szerint zavarják televíziós szolgáltatásának perzsa adását is. A zavarás akkor kezdődött, amikor a csatorna vasárnap hírt adott Montazeri haláláról.
A kormány nem tiltotta meg a temetései menetet, de a temetésre igyekvő buszok utasait igazoltatták, sokakat le is tartóztattak. Köztük volt a nagyajatollah egyik tanítványa, Ahmad Kabel is.
Montazeri volt az egyik kulcsfigurája az 1979-es iráni iszlám forradalomnak, és ő lett volna Khomeini ajatollah utódja is. Később azonban összevesztek az emberi jogok iráni helyzetén, és Montazeri a rendszer kritikusává vált. Olyannyira, hogy a hivatalos iráni hírügynökség a haláláról szóló első beszámolókban csak úgy említette, mint a "zavargók imámja".
Montazeri újra és újra azzal vádolta az ország vezetőit, hogy diktatúrát vezettek be az iszlám nevében, és a felszabadulás, amelynek az 1979-es eseményeket követnie kellett volna, soha nem történt meg. Idén idős kora és rossz egészségi állapota ellenére is kiállt azok mellett, akik megkérdőjelezték a hivatalban lévő Ahmadinezsad elnök június elején tartott elnökválasztáson aratott győzelmének tisztaságát. Montazeri még a kormányt bíráló fatvát is kiadott, amelyben diktatúrával vádolta meg a vezetést.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.