Előbb szabadulhat a Perugiában megölt diáklány egyik gyilkosa

Vágólapra másolva!
Csaknem felére csökkentették annak a férfinek a börtönbüntetését, akit egy Olaszországban tanuló brit diáklány meggyilkolása miatt ítéltek el. A férfi két társát egy másik eljárásban csak pár hete ítélték el, az ő esetében viszont már a fellebbviteli bíróság úgy döntött, figyelembe veszi fiatal korát és büntetlen előéletét.
Vágólapra másolva!

Harminc évről tizenhat évre csökkentették a börtönbüntetését kedden Rudy Guedének, annak a csavargónak, akit egy Olaszországban tanuló brit diáklány, Meredith Kercher meggyilkolása miatt ítéltek el. A fellebbviteli bíróság 24 évre csökkentette a büntetést, amely harmadával tovább rövidülhet az eljárási szabályok alapján. Ügyvédje szerint védencénél figyelembe vették fiatal korát, és azt, hogy korábban nem volt büntetve.

A 22 éves, afrikai származású Guedét még 2008 októberében ítélték el, több mint egy évvel azelőtt, hogy két társát végül bűnösnek találták. A diáklány amerikai szobatársát, Amanda Knoxszot és annak olasz barátját, Raffaele Sollecitót vádolták azzal, hogy - Guedével együtt - meggyilkolták a brit lányt.

A 21 éves Meredith Kerchert 2007 novemberében találták holtan abban a lakásban, amelyet ő és Amanda Knox együtt béreltek, míg Perugiában tanultak. A vád szerint a lányt szexuálisan bántalmazták, majd a torkát többször átvágták. A lány és olasz barátja tagadta a gyilkosságot, Guede viszont elismerte, hogy a brit diáklány halálakor a helyszínen volt, de azt mondta, a gyilkossághoz semmi köze.

Guedét végül azért ítélték harminc év börtönre, mert a vád szerint ő fogta le az áldozatot, amíg az amerikai lány és olasz barátja megölte. December elején egy másik eljárásban az olasz bíróság Knoxszot 26 év börtönre ítélte, míg egykori barátja 25 évet kapott. Mikor kedden kivezették a tárgyalóteremből, Guede azt monda, nem boldog büntetésének csökkentése miatt, mert ártatlan. (Az ügyről szóló cikkünket itt elolvashatja.)