Egy zeneszerző tört borsot az átkozódó polgármester orra alá

Vágólapra másolva!
Politikai amatőr, de nem ismeretlen Ivo Josipovic 52 éves zeneszerző, aki legtöbb szavazatot kapta a horvát elnökválasztás első fordulójában. A második fordulóban Milan Bandic zágrábi polgármester lesz az ellenfele, akit azért zártak ki pártjából, mert elindult Josipovic ellen. Josipovic nem túl színes egyéniség, de ez jól jöhet neki. Bandiccsal viszont mindig történik valami, legalább két embert például nyilvánosan megátkozott.
Vágólapra másolva!

Két, egymástól mindenben különböző ember küzd meg egymással a horvát elnökválasztás január 10-i második fordulójában. A december 27-i első fordulóban a legtöbb szavazatot (32,4 százalékot) a zeneszerző és jogászprofesszor Ivo Josipovic kapta, második helyre pedig Milan Bandic zágrábi polgármester jutott 14,8 százalékkal. Mivel mindkét jelölt szociáldemokrata elveket vall, egyelőre nem világos, hogy a második fordulóban melyiküket választják majd a jobboldali szavazók. A horvát politikai elemzők a Financial Times tudósítója szerint inkább Bandic erősödésére tippelnek.

Az elnökválasztás győztese áll majd Horvátország élén az ország 2011-re vagy 2012-re várható EU-csatlakozásakor (az időpont attól függ, hogy az országnak milyen gyorsan sikerül lezárnia a csatlakpozási tárgyalásokat). Brüsszelből a legtöbb kritika a korrupció miatt éri Horvátországot, így - a gazdaság talpra állítása mellett - ez vált az elnökválasztási kampány központi témájává.

A második fordulóban jutott két jelölt ugyanannak a pártnak, a jelenleg ellenzékben levő Horvátországi Szociáldemokrata Pártnak (SDP) a képviselője. Hivatalosan Josipovicot jelölte az elnökválasztásra a párt, de Bandic is a párt befolyásos tagja volt egészen novemberig, amikor bejelentette, hogy annak ellenére elindul az elnökválasztáson - akár függetlenként -, hogy a párt nem őt jelölte. Ekkor kizárták.

A zeneszerző jogászprofesszor

Pártpolitikai kötődésükön kívül semmi közös nincs a politikában újoncnak számító Josipovic és a populistának tartott, nagy politikai múlttal rendelkező zágrábi polgármester között. Az 52 éves Josipovic még támogatói szerint sem túl karizmatikus, inkább kissé unalmas ember, akinek nincs nagy politikai tapasztalata, egyesek túl puhának és nyájasnak tartják. A Financial Times belgrádi tudósítója szerint azonban fontos érv szól mellette: eddig nem keveredett korrupciós ügyekbe, igaz, ez nem volt nehéz, hiszen eddig főként a jogi és a zenei karrierjét építgette. Josipovic a zágrábi zeneakadémián végzett zeneszerzőként, de a jogász professzor is, egyszerre tanít zenét és jogot. Eddig tucatnyi cédéje jelent meg saját, avantgárd stílusú szerzeményeiből.

Josipovic kampánya épp tapasztalatlanságára épül. Egyik fő üzenete, hogy Horvátországnak olyan tiszta lappal induló, nyugodt, megfontolt és visszafogott elnökre van szüksége, mint ő. A horvát Nacional című lap szerint óriási meglepetést okozott, amikor az amúgy ismert, de eddig pártpolitikával nem foglalkozó professzor érdeklődést mutatott az elnökjelöltség iránt. A lapnak adott interjújában ezt azzal indokolta, hogy nem akarja tétlenül nézni, amint Horvátország még mélyebbre süllyed a morális és gazdaság válságban, és küzdeni akar a korrupció ellen. A jelszava "Igazságot Horvátországnak!". Azt ígérte, hogy minden választónak ugyanannyi esélyt ad véleménye megjelenítésére, mint amennyi lehetőségük az 1990-es években zajló provatizáción meggazdagodott osztályhoz tartozóknak van.

Az átkozódó polgármester

Bandic tíz éve vezeti Zágrábot. Többszöri újraválasztását az elemzők szerint részben szuggesztív személyiségének és populizmusának köszönheti, részben pedig annak, hogy irányítása alatt a főváros sokat fejlődött, számos látványos építkezés dobta meg a népszerűségét. Nagy útfelújításokat vezényelt le, a külvárosban stadionokat, a belvárosban sok bicikliutat és földalatti parkolót építtetett, felújíttatott egy hidat, és nemrégen egy metróépítkezés is megkezdődött Zágrábban. Bandic mindezzel együtt ellentmondásos és öntörvényű figura, aki nem kerüli az összeütközéseket sem. Ha kell, saját pártjával vagy a sajtóval is szembeszáll.

Forrás: AFP
Bandic nem fél a konfliktusoktól

Az AP hírügynökség tudósítója szerint olyan ember, aki akár a szabályokat is kijátszva, de eléri amit akar. Többször vádolták azzal, hogy szövetségesei felé hajlik a keze. Korrupcióval is vádolták, vizsgálatot indított ellene a horvát korrupcióellenes hivatal. Bíróság még soha nem marasztalta el ilyen ügyben, de egy nagy zágrábi ingatlanbefektetés miatt is élt át kínos pillanatokat: a beruházás megkezdésekor több történelmi épületet lebontottak a városközpontban, és néhányan azzal gyanúsították a zágrábi vezetést, hogy a bontásokat szabálytalanul hajtották végre.

A sikeres, pártjában és a zágrábi városvezetésben jelentős befolyást szerző polgármester megítélését rontotta egy másik ügy is. 2002-ben megállította egy rendőr és kiderült, hogy ittasan vezetett. A politikus előbb megpróbálta lefizetni a rendőrt, majd megfenyegette, de a rendőr nem hagyta magát. A történet eljutott a sajtóig, a rendőrt pedig kirúgták arra hivatkozva, hogy ő szivárogtatta ki a történetet. Ezután Bandic pártja nyomására lemondott a polgármesteri posztról, de alpolgármester maradt, majd 2005-ben ismét polgármesterré választották. Utóbb kibékült a kirúgott rendőrrel, segített neki visszaszerezni az állását, sőt, később egyik gyerekének keresztapja is lett.

Nagy feltűnést keltett egy telekvásárlási ügy is, amelyben Bandicot egy ellenzéki politikus azzal vádolta, hogy utasítására robbanszerkezetet rejtettek autójába. Bandic válaszul nyilvánosan megátkozta az ellenzéki politikus anyját. Ezt a különös módszert később is alkalmazta, egy sajtótájékoztatón egy rámenősen kérdező újságírót is megátkozott.

Bandic szerint Horvátországnak olyan elnökre van szüksége, mint ő, aki független, és jól ismeri az átlagemberek életét. Bandic dohánytermesztő családból származik, de egyetemi évei alatt kőművesként és mázolóként is dolgozott. Azóta viszont szinte csak a politikával foglalkozott. Kampánybeszédeiben gyakran hivatkozik arra, hogy tízévi polgármesterség elég volt ahhoz, hogy megszerezze az államfői poszthoz szükséges gyakorlatot.