Gyilkossággal vádolnak két afganisztáni zsoldost

Vágólapra másolva!
Két afgán ember lelövése miatt vádat emeltek az amerikai Blackwater két zsoldosa ellen. A gyilkossággal gyanúsított zsoldosok azt állítják: önvédelemből lövöldöztek.
Vágólapra másolva!

Gyilkosság vádjával letartóztatták az Egyesült Államokban a Blackwater amerikai biztonsági magáncég két egykori alkalmazottját egy afganisztáni lövöldözés ügyében. A két gyanúsított azt állítja: életüket védték azzal, hogy tavaly májusban egy kabuli kereszteződésben tüzet nyitottak egy autóra, amely hátulról nekirohant a konvojukban előttük haladó járműnek, majd megfordult, és szemből feléjük száguldott. A lövések két afgán ember halálát okozták, és egy embert megsebesítettek.

Korábban már vádat emeltek az Egyesült Államokban a 2009 eleje óta már Xe néven működő vállalat öt alkalmazottja ellen egy 2007-es bagdadi lövöldözés miatt. Abban a lövöldözésben 17 iraki vesztette életét, és legalább húszan megsebesültek. Csütörtökön azonban egy amerikai kerületi bíró lezárta az eljárást ebben az ügyben, és ejtette a vádakat, arra hivatkozva, hogy a vádhatóság helytelenül kezelte azokat a vallomásokat, amelyeket a vádlottak a külügyminisztérium nyomozóinak tettek.