A zeneszerző győzelmét jelzi a horvátországi exit poll

Vágólapra másolva!
Az exit poll adatok szerint fölényesen nyerheti meg a horvátországi elnökválasztást a szociáldemokraták jelöltje, Ivo Josipovic, aki korábban inkább zeneszerzőként volt ismert. Riválisa, a zágrábi polgármester az előzetes adatok szerint körülbelül a szavazatok egyharmadát szerezte meg.
Vágólapra másolva!

Ivo Josipovic, a szociáldemokraták eddig zeneszerzőként ismert jelöltje fölényesen vezet a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában - derült ki a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezésén alapuló, az urnazárást követően közzétett felmérésből.

A Nova televízió által közzétett exit poll adatok szerint a kormány reformjainak és korrupció ellenes kampányának támogatását ígérő Josipovic a szavazatok 64,6 százalékát szerezte meg, vagyis jóval több voksot kapott ellenfelénél, a függetlenként induló, valamikor szintén szociáldemokrata párti, populistának tartott Milan Bandic zágrábi polgármesternél. Bandic a szavazatok 35,4 százalékát gyűjtötte össze a felmérés szerint.

Az előzetes adatok alapján papírforma szerint alakulnak az eredmények, bár a közvélemény-kutatások csekélyebb, 52-55 százalékos előnyt jósoltak Josipovicnak. A hivatalos eredmények közzététele közép-európai idő szerint éjfél körül várható.

Azóta, hogy Horvátország 1991-ben függetlenné vált, ez az ötödik elnökválasztás. Stjepan Mesic jelenlegi államfő második ötéves mandátuma februárban jár le. Horvátországban a szavazásra jogosultak száma 4,4 millió, akik közül 400 ezer külföldön él.

A két jelöltről ebben a cikkünkben olvashat részleteket.