Slota tart a magyar hadseregtől

Vágólapra másolva!
Magyarország fegyverkezik, és gyanús, hogy a dunai átkelést gyakoroltatja katonáival - mondta Jan Slota, a Szlovák nemzeti Párt elnöke egy interjúban. Slota szerint Magyarország katasztrofális gazdasági helyzete ellenére vesz Gripen-vadászgépeket. A pártelnök a ciprusi példával is riogatott: ott a NATO-tag görögök és törökök vívtak véres háborút a szigetért.
Vágólapra másolva!

Ján Slota szerint a szlovák hadsereg harcképtelen, míg Magyarország folyamatosan fegyverkezik és a Dunán való átkelést gyakorolja. "A Magyar Köztársaság gazdasági szempontból katasztrofális állapotban van. Ha a Nemzetközi Valutaalaptól nem kapott volna kölcsönt, már tönkrement volna. Ennek ellenére nagyon intenzíven fegyverkeznek. Tizennégy új, csúcsminőségű Gripen vadászgépet vettek" - mondta a kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt elnöke abban az interjúban, amelyet a pozsonyi SITA hírügynökség hozott nyilvánosságra.

Slota az interjúban felteszi a kérdést: "Ki ellen fegyverkeznek? Mi (Szlovákia) még egy szárnyat se tudtunk venni, nemhogy egy egész vadászgépet. Mi hamarosan szélnek eresztjük a hadsereget" - panaszkodott Slota. A pártelnök nem először riogatja a szlovákokat magyar támadással. Szerinte Szlovákiának fel kell ébrednie és védekeznie kell, mivel Magyarország irányából veszély fenyegeti.

Slota, akinek magyarellenességét a pozsonyi sajtó is rendszeresen bírálja és elvakultnak minősíti, azt mondta: Magyarországon olyan hadgyakorlatot rendeztek, amelynek célja a Dunán való átkelés gyakorlása volt, és ezen a magyar hadsereg valamennyi fegyverneme részt vett. Dél-Szlovákiát pedig elárasztották a magyar hírszerzés tisztjei, Szlovákiában azonban hallgatnak erről - mondta a pártelnök.

"Nem mintha nem tudnánk, hogy itt működnek, de semmi sem történik. Ez rendkívül veszélyes" - mondta. Szerinte téves az a vélemény, hogy Szlovákiát NATO- és európai uniós tagsága miatt nem fenyegeti veszély. "Vegyük példaként Ciprust. Törökország és Görögország is a NATO tagja, mégis szabályos háborút vívtak egymással, amelyben ezrek estek el. Ciprus két részre szakadt. Ezért fel kellene ébrednünk, és tennünk valamit védelmünk érdekében. És kevesebb hidat kellene építenünk, mivel a Dunán és az Ipolyon átívelő hidakból már így is van elég. Nehogy egyszer még megbánjuk, hogy ilyen sok van" - magyarázta a politikus.