Túlélők ugranak egymás torkának Haitin

Vágólapra másolva!
Egyre kaotikusabb a helyzet a földrengés sújtotta Haitin, ahova újabb kétezer amerikai katona érkezik, hogy segítsen a mentési munkában és a rendteremtésben. A természeti csapás halottainak száma egy amerikai tábornok szerint akár a 200 ezret is elérheti. A Vöröskereszt szerint fokozódik az erőszak, és egyre gyakoribbak a fosztogatások.
Vágólapra másolva!

Port-au-Prince egy olyan városra emlékeztet, amelyet atomcsapás ért - fogalmazott Kenneth Merten, az Egyesült Államok haiti nagykövete a CNN-nek. A Vöröskereszt szintén hétfői jelentése szerint a földrengést követő hatodik napon továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin, és a lakosság egyre agresszívabb az élelem és víz hiánya miatt.

Az Egyesült Államok további kétezer katonát küld Haitire a jelenleg már ott tartózkodó ezer mellé, hogy segítsék a helyzet kezelését. Az egységek parancsnoka, Ken Keen tábornok hétfőn azt közölte, hogy akár 200 ezer halottja is lehet a közel egy héttel ezelőtt történt földrengésnek. Már legkevesebb 70 ezer halottat eltemettek, de a hétvégén még találtak túlélőket a mentőcsapatok - írja a BBC.

Az ENSZ humanitárius vezetője, John Holmes szerint az utóbbi néhány napban több mint 70 túlélőt hoztak ki a romok alól, a kutatást pedig folytatják addig, amíg a legkisebb remény is van arra, hogy élve találnak meg embereket.

Fosztogatás és verekedés

Az amerikai hadsereg reményei szerint két-három napon belül meg lehet nyitni a segélyszállítmányok előtt a haiti főváros kikötőjét, amely súlyosan megrongálódott a földrengésben. A port-au-prince-i repülőtér nem győzi a több mint 30 országból érkező segélyszállítmányok fogadását, mivel csak egy leszállópályája van.

Bár John Holmes szerint általánosságban nyugodt a helyzet, a Vöröskereszt kaotikus állapotokról számolt be. A segélyszervezet jelentése szerint terjed a részvétlenség, a hullákat az utcára dobálják, és akit összegyűjtöttek, Port-au-Prince-ben helyenként utcai gödrökben égetik el. Már nem folyik a halottak kiásása a romok alól, onnan már csak használható tárgyakat gyűjtenek.

Forrás: AFP
Fokozódik az erőszak

Az AP hírügynökség szerint egyre nagyobb területen zajlik a fosztogatás a főváros központjában. Több száz fiatal férfi és fiú tör be az üzletekbe és visz el mindent, ami mozdítható. A CNN tudósítója szemtanúja volt annak, hogy fosztogatók egymásnak estek, és egyikük akkora ütéseket kapott, hogy karja vérezni kezdett.

Az USA-ba akarnak menni

A Vöröskereszt szerint romlik az egészségügyi helyzet is az ideiglenes táborokban. Járványok kitörése fenyeget, és robbanásszerűen emelkedik az élelmiszerek ára, a kenyér például kétszer annyiba kerül, mint a földrengés előtt. Az erőszakos incidensek, fosztogatások száma ugyanolyan ütemben nő, ahogy az emberek kétségbeesése. Olyan esetek is voltak, hogy egyesek cunami betörésével rémisztgették a tömeget, hogy azután ellophassák a futva menekülők tulajdonát.

A Vöröskereszt szerint mindenki távozik Haitiról, akinek pénze van. A Dominikai Köztársaságba vezető határátkelőkön nagy a zsúfoltság, az amerikai állampolgársággal is rendelkező haitiak pedig az Egyesült Államok nagykövetsége előtt állnak sorba, hogy elutazhassanak az országból. A BBC tudósítója szerint mintegy ötezren álltak sorban az amerikai nagykövetségnél, és mindannyian az Egyesült Államokban élő rokonaikhoz akarnak utazni.

Magyarok is dolgoznak a helyszínen

Magyar mentőcsoportok is vannak a helyszínen. Folyamatosan, még éjszaka is dolgoznak Haitiban a magyar mentőcsoportok munkatársai - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat. A baptisták két részre váltak, az egyik csoport Port-au-Prince-ben, egy klinikán már éjjel is műtéteket végez. Sok az amputálás, mert a beérkező betegek sérüléseinek 90 százaléka a végtagokat érinti, de folyik helyreállítás is.

Forrás: AFP
Több százezer halottja is lehet a katasztrófának

A másik csoport mozgó mentőként a főváros peremkerületeit járja. A haiti fővárosban nyolc kórház vált rommá, ezért az a klinika is túlzsúfolt, ahol a baptista csoport dolgozik. A folyosón is sebesültek vannak. Úgy néz ki, hogy szükség lesz egy második, az elsőt felváltó segélycsapat kiküldésére is.

A református szeretetszolgálat Port-au-Prince repülőterén rendezkedett be, ott van a szállásuk is, és ott kezelik a sérülteket, akiket szervezetten szállítanak hozzájuk. Arról számoltak be, hogy sokkolóak a benyomásaik a tragédiáról. Az emberek szemében látni, hogy elveszettnek érzik magukat, nem tudnak magukhoz térni, mivel szeretteiket nem sikerült kiemelni a romok alól - közölte a szeretetszolgálat.