Berlusconi ellógta bírósági meghallgatását

Vágólapra másolva!
Válogatott ürügyekkel húzta ki magát Silvio Berlusconi olasz kormányfő egyik ügyének bírósági meghallgata alól. Az olasz kormányfőt adócsalással és számviteli fegyelem megsértésével vádolják, mivel offshore-cégek közbeiktatásával szerzett meg amerikai tévés és filmes jogokat.
Vágólapra másolva!

Megtagadta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, hogy elmenjen saját adócsalási perének hétfői meghallgatására Milánóba - írja az AFP hírügynökség. Az elnöklő bíró felolvasta a védelem közleményét, miszerint az olasz kormányfő azért nem tudott résztvenni a meghallgatáson, mert "jelentős változás" történt a programjában. A közleményben arra is hivatkozott Berlusconi, hogy a hétfői tárgyaláson csak eljárási okok miatt kellett volna megjelennie, bár korábban ígéretet tett rá, hogy minden tárgyaláson megjelenik majd - teszi hozzá az AFP.

Az olasz kormányfőnek és 11 vádlott-társának adócsalás és számviteli fegyelem megsértése miatt kell bíróság elé állnia. Az ügyben érintett Berlusconi médiabirodalma, a Mediaset. Az ügyészség szerint Berlusconi, mint a Mediaset főrészvényese 280 millió eurót szipkázott ki cégéből két offshore vállalat segítségével. Így akart megszerezni amerikai televíziós és mozijogokat, amelyeket később épp a Mediasetnek adott el valamivel magasabb áron. Így Berlusconi az offshore-cégek segítségével az adózást is elkerülte.

Berlusconi 18 hónaptól hat évig terjedő börtönt kaphat, ha bűnösnek találják - írja az AFP. A következő meghallgatása február 27-én lesz.

Egy másik per is folyik az olasz kormányfő ellen. Ebben az ügyben vádlott-társa a brit David Mills, a miniszterelnök egykori ügyvédje, aki 600 ezer dollárnyi kenőpénzt fogadott el, hogy cserébe két korábbi ügyben hamisan tanúzzon. Millst emiatt 4 és fél évnyi börtönre ítélték, ami ellen már fellebbezett.

Ez a per azután folytatódhat, hogy az olasz alkotmánybíróság még tavaly ősszel úgy döntött, hogy alkotmánysértő a mentelmi törvény, amit Berlusconi még 2008 áprilisában fogadtatott el a parlamenttel. Berlusconi az 1990-es évek közepe óta jár bíróságról bíróságra, de eddig minden vád alól felmentették.

A 73 éves Berlusconi múlt héten tért vissza az olasz közéletbe, miután decemberben támadás érte Milanóban. Egy férfi a milánói dóm kicsinyített mását vágta hozzá a kormányfő fejéhez, Berlusconi orra eltört, illetve kitört két foga.