Vágólapra másolva!
Nyolc napot töltött a haiti földrengés után a romok alatt egy kislány, akit szerdán mentettek ki szomszédai. A gyerek kórházba került, orvosa szerint fokozatosan fel fog épülni.
Vágólapra másolva!

Élve emeltek ki egy ház romjai alól egy tizenegy éves kislányt a szomszédai a földrengés sújtotta Haiti fővárosában szerdán, nyolc nappal a természeti csapás után - közölték francia, nem kormányzati segélyszervezetek. A kislányt egy francia tábori kórházba szállították. A kórház egyik orvosa valóságos csodának nevezte a gyerek megmenekülését.

A lány veséje normálisan működik, szervezetét fokozatosan hidratálják, később egyre több szilárd táplálékot kap majd. A gyerek a romok fogságában töltött nyolc nap alatt lesoványodott, rémálmok gyötrik, de az orvos szerint fokozatosan fel fog épülni.

A Richter-skála szerinti 7-es erősségű, január 12-i földrengésben legalább 75 ezer ember halt meg. A nemzetközi mentőalakulatok eddig összesen 121 embert mentettek ki a romok alól az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA) adatai szerint. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet igazgatóhelyettese, Jon Kim Andrus szerint ennél "megszámlálhatatlanul sokkal több" embert mentettek ki maguk a haitiak, mindenféle felszerelés nélkül.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja közösen a német, tajvani és angol segélycsapattal átmeneti kórházat hozott létre Haiti fővárosában. Az utcai ellátó ponton szerdán ötvenen dolgoztak. Mentők nincsenek a városban, az együttműködő szervezetek béreltek négy teherautót, melyek folyamatosan szállítják az ENSZ kórházba azokat a betegeket, akiket műteni kell. A kutatók a romok alatt szerdán három túlélőt találtak, közülük egyet ebben az utcai kórházban ápolnak.