Kiadja a panamai exdiktátort az USA a franciáknak

Vágólapra másolva!
Kiadja Manuel Noriega korábbi panamai diktátort a franciáknak az Egyesült Államok - döntött az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn. A most 75 éves tábornokot pénzmosás vádjával akarják bíróság elé állítani Franciaországban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy nem gátolja meg az Egyesült Államokban bebörtönzött Manuel Noriega korábbi panamai diktátor kiadását Franciaországnak, ahol pénzmosás vádjával akarják bíróság elé állítani.

A testület kommentár nélkül elutasította azt a fellebbezést, amelyet Noriega nyújtott be a kiadatására vonatkozó korábbi döntés ellen.
Noriega arra hivatkozott, hogy a genfi egyezmények értelmében hadifogolynak tekintendő, így büntetésének lejárta után vissza kell küldeni a hazájába. Otthon is szembe kellene néznie egy húsz évig tartó börtönbüntetéssel, amit a panamai bíróság rendelt el távollétében, mert 1985-ben elrendelte Hugo Spadafora, egy jelentős ellenzéki meggyilkolását - írja a BBC.

A most 75 éves volt tábornokot, akinek hatalmát amerikai beavatkozás döntötte meg 1989-ben, az Egyesült Államokban 40 évi börtönre ítélték kábítószer-kereskedés miatt 1992-ben, majd büntetését 30 évre enyhítették. A büntetés kihirdetése után néhány héttel egy amerikai szövetségi bíró hadifogolynak minősítette.

Noriegát 1999 júliusában Párizsban távollétében elítélték kábítószer-kereskedelemből származó 3 millió dollár tisztára mosásának vádjával. Párizs később beleegyezett, hogy új bírósági eljárást folytat le az ügyben, az amerikai kormány pedig támogatásáról biztosította a korábbi tábornok kiadatására vonatkozó francia kérést.

Noriega jó magaviselete miatt már 2007. szeptember 9-én szabadulhatott volna a börtönből, de a francia kiadatási kérelem miatt máig sem nyerte vissza szabadságát.

Noriega a 80-as évek közepén és végén vezette Panamát. Amerika egyik legfontosabb szövetségese volt a térségben.