Személyesen figyelmeztetett fideszeseket a szlovák külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Nem kényszerítheti térdre a Fidesz Szlovákiát - Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt állítja, hogy erre figyelmeztette tárgyalásain a legnagyobb magyar ellenzéki párt politikusait. Szlovák politikusok nem először üzentek a Fidesznek, Robert Fico kormányfő például két hét alatt kétszer is támadta a pártot, mint az áprilisi magyar választások legnagyobb esélyesét.
Vágólapra másolva!

A leendő Fidesz-kormány Szlovákiával szembeni magatartásáról beszélt egy interjúban Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter. "Bízom abban, hogyha a választás után Budapesten a Fidesz kerül hatalomra, képviselői tudatosítani fogják, hogy politikájukat nem alapozhatják köztársaságunk becsmérlésére" - mondta a Pravda című független pozsonyi lapnak.

Lajcák azt mondta, már tárgyalt a Fidesz magas rangú képviselőivel, és figyelmeztette őket. A kérdésre, hogy pontosan mit mondott a fideszes politikusoknak, így válaszolt: "Ha azt gondoljátok, hogy térdre kényszerítetek minket, akkor alaposan tévedtek."

Korábban szlovák kormánypárti politikusok az utóbbi hetekben többször nyilatkoztak a Fideszről, mint az áprilisi választások esélyeséről. Robert Fico szlovák miniszterelnök például két hete a pozsonyi közszolgálati tévében "nagymagyar sovinizmusra hajló pártként" jellemezte Orbán Viktor pártját. Fico szerint fel kell készülni arra, hogy a párt megnyeri a választásokat

A nagymagyar sovinizmusra és a nacionalizmusra hajló párt a Fidesz, ezért fel kell készülni arra, hogy áprilisban megnyeri a választásokat Magyarországon - erről beszélt Robert Fico szlovák kormányfő a szlovák közszolgálati tévében. Szerinte a párt politikája komoly kihívást jelenthet Szlovákiának. "Védelmeznünk kell Szlovákiát, mert Szlovákia kemény tűz alatt lesz. A szlovák-magyar kapcsolatok kérdése tehát rendkívül érzékennyé válik, különösen azután, hogy a Fidesz a gyakorlati kormányzásában elkezdi megvalósítani azt, amit hangoztat" - fogalmazott Fico. Nyilatkozatáról még több részletet talál itt.

A múlt héten a szlovák kormányfő a Fidesz európai parlamenti képviselőit bírálta, amiért a szlovák biztosjelöltet, Maros Sefcovicot brüsszeli meghallgatásán kérdőre vonták korábbi szavai miatt. Sefcovic öt éve állítólag azt mondta, a romák élősködnek a szlovák államon. "Azt ajánljuk, a Fidesz saját országán belül kezelje a komplexusait, ott, ahol romagyilkosságok történnek" - üzente a Fidesznek Fico. Hozzátette, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját (MKP) és annak elnökét, Csáky Pált a Fidesz "meghosszabbította karjának" tartja Szlovákiában, és ez nyugtalanítja őt. Erről bővebben itt olvashat.