Nem hallgatott az irányítótoronyra a lezuhant libanoni gép

Vágólapra másolva!
Nem követte az irányítótorony utasításait a hétfőn Libanonnál a tengerbe zuhant repülő. Miközben a békefenntartók folyamatosan kutatnak az áldozatok után a viharos Földközi-tengeren, Libanon kormányfője nemzeti gyászt rendelt el a repülőbaleset miatt. Az Ethiopian Airlines lezuhant gépéről eddig csak 14 utas holttestét találták meg a kutatócsapatok, holott kilencvenen utaztak a járaton.
Vágólapra másolva!

Eddig ismeretlen okból nem követte az irányítótorony utasításait az az etióp utasszállító repülőgép, amelyik hétfő hajnalban zuhant a tengerbe a libanoni partoknál - közölte a libanoni védelmi miniszter. "Az illetékes irányítótorony hangfelvételei szerint a torony azt közölte a pilótával, hogy hajtson végre fordulatot, hogy elkerülje a vihart, de a repülőgép épp az ellenkező irányba indult" - mondta Elias Murr az AFP-nek telefonon. "Nem tudjuk, mi történt, és hogy egyáltalán a pilóta ellenőrzése alatt történt-e mindez" - tette hozzá a védelmi miniszter.

Szélesebb körben folytatják a kutatást kedden a libanoni partok közelében az előző nap tengerbe zuhant etióp gép utasai és fekete doboza után. Az éjszaka folyamán rossz időjárás nehezítette a keresést. Közben Szaad Haríri libanoni miniszterelnök keddre nemzeti gyászt rendelt el, zárva tartanak az iskolák és a kormányhivatalok.

Az eddig megtalált áldozatok számáról ellentmondásos hírek érkeztek. Hétfőn előbb 34 áldozatról, majd 24-ről szóltak a jelentések. Az AFP francia hírügynökségnek a libanoni hadseregre hivatkozó legfrissebb híre szerint viszont csak 14 holttestet találtak meg, köztük két kisgyerekét.

Egy amerikai hadihajó, valamint az ENSZ és az Európai Unió békefenntartó helikopterei folyamatosan fürkészik a Boeing 737-es roncsait. Az Ethiopian Airlines Boeing-737-es típusú gépe helyi idő szerint hétfőn hajnali fél háromkor szállt fel 90 emberrel a fedélzetén a bejrúti repülőtérről. Úticélja az etióp főváros, Addisz-Abeba volt. A gépen 54 libanoni, 22 etióp, egy-egy iraki, francia, szíriai állampolgár, valamint Nagy-Britanniában, Kanadában, illetve Oroszországban élő négy libanoni tartózkodott. A személyzet héttagú volt.