Disznófejeket dobáltak be maláj mecsetekbe

Vágólapra másolva!
Sertések levágott fejeit találták meg muszlim hívők több malajziai mecsetben. A muszlimok hitét sértő akció mögött az Allah szó használata körüli nézeteltérés rejlik. Korábban már 11 különböző gyülekezet imahelyeit érte hasonló vandál támadás.
Vágólapra másolva!

Disznófejeket dobáltak be ismeretlenek több mecsetbe is a malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban. A helyi rendőrség szerint a muszlimok által tisztátalannak tartott állatok fejeinek bedobálása abba a vandál támadássorozatba illeszkedik, amely már hetek óta folyik a városban.

Legalább 11 különböző templomot (keresztény imaházakat, egy szikh templomot és több mecsetet) ért vandál támadás. A mostani alkalommal három mecsetben találtak összesen öt disznófejet. A támadásoknak nem volt sérültje, a rendőrség eddig 19 embert vett őrizetbe.

A rongálások egy tavaly szilveszteri bírósági ítélet nyomán terjedtek el. Az ítélet ugyanis kimondta, hogy az egyik katolikus lap használhatja az Allah kifejezést, amikor a keresztény Istenről ír, amit radikális muszlim csoportok sértőnek találnak. A rendőrség szerint a vallási nézetletérést az ország stabilitásának megbontását célzó csoport szítja, amely pénzeli a támadókat. A maláj kormány azóta már kérte az ítélet megváltoztatását, jóllehet több vallásilag kevert országban - Egyiptomban, Szíriában, Indonéziában -, muszlimok, keresztények és más vallásúak egyaránt Allah névvel illetik istenüket - írja a BBC.