Műszaki hibát nem találtak a lezuhant etióp gépen

Vágólapra másolva!
Nem találtak technikai hibára utaló jeleket a Bejrútnál januárban lezuhant etióp repülőgép megtalált fekete dobozának első vizsgálata során - jelentette be a libanoni közlekedési miniszter csütörtökön. Egyelőre kizárják a szabotázsakció vagy robbantás lehetőségét is.
Vágólapra másolva!

A januárban Bejrút közelében lezuhant etiópiai repülőgép egyik adatrögzítő készülékét szerdán hozták felszínre a Földközi-tengerből, és Franciaországban kezdték el elemezni az adatokat. Gházi Aridi libanoni közlekedési miniszter szerint semmi nem utal arra, hogy technikai probléma lépett volna fel a felszállás és a baleset pillanata között.

Minden berendezés jól működött a zuhanás pillanatáig, így kizárható, hogy szabotázsakció, illetve robbantás történt volna - mondta Gházi Aridi. Hozzátette, hogy az első vizsgálatok szerint az irányítótorony is hiba nélkül dolgozott. A miniszter hangsúlyozta, hogy a végső következtetést csak az összes adatrögzítő elemzése után lehet levonni, és a búvárok még továbbra is keresik azt a kulcsfontosságú készüléket, amely a pilótafülkében elhangzott szavakat rögzíti.

Az Ethiopian Airlines etióp légitársaság Boeing 737-800-as járata kilencven, főleg libanoni és etiópiai utassal a fedélzetén január 25-én Bejrútból Addisz-Abebába indult, de percekkel a felszállás után, viharos időben tűzgolyóként a tengerbe zuhant. A katasztrófát senki sem élte túl. A libanoni hatóságok a baleset után azonnal kizárták annak lehetőségét, hogy terrorcselekmény történt volna.