Meghalt egy 85 napja éhségsztrájkoló kubai ellenzéki

Vágólapra másolva!
Meghalt az egyik leghíresebb kubai politikai fogoly, Orlando Zapato Tamaya. Zapato 85 napon át éhségsztrájkolt halála előtt.
Vágólapra másolva!

Kubai ellenzékiek szerint meghalt az egyik legismertebb kubai politikai fogoly Havannában. Orlando Zapato Tamaya hét éve került börtönbe 75 társával. Zapatót a fekete tavaszként emlegetett politikai tisztogatás idején, 2003 márciusában tartóztatták le, mivel tagja volt egy ellenzéki szervezetnek.

Zapato 85 napja éhségsztrájkolt börtönében, az Amnesty International ügyvivője szerint ez okozta halálát. "A kubai rezsim újra bebizonyította, hogy az emberi jogok elleni kegyetlen harcban még mindig sikeres" - nyilatkozta Zapato egy közeli hozzátartozója. Zapato azért kezdett éhségsztrájkot december 3-án, hogy tiltakozzon a kubai börtönök állapota és a börtönőrök erőszakos viselkedése miatt.

A kubai ellenzékiek nem-hivatalos lapja, a floridai székhelyű El Nuevo Herald szerint éhségsztrájkban utoljára 1972-ben halt meg politikai fogoly Havannában. A kubai menekültek emberi jogi szervezete szerint legalább 200 ellenzékit tartanak fogva különböző koncepciós perek alapján Kubában.

A fekete tavasz során két nap alatt 75 disszidenst, köztük 29 újságírót tartóztattak le Kubában. Az eset után az Európai Unió szankciókat helyezett kilátásba Kuba ellen, az Amnesty International jogvédő szervezet pedig elítélte a történteket.

Zapato halálhírét fontos kubai évfordulón jelentették be: 2008-ban ezen a napon jelentette be a kubai nemzetgyűlés elnöke, hogy Fidel Castro testvérét, Raúl Castro Ruzt választották meg az államtanács elnökévé.