Újabb 20 tisztet vádoltak meg a török puccskísérlettel kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Húsz török katonatisztet vádoltak meg csütörtökön államcsíny kísérletével Törökországban. A héten nyilvánosságra került dokumentumok szerint a hadsereg zűrzavart keltve akarta elmozdítani a jelenlegi iszlamista kormányt. Az ügy miatt leült tárgyalni a török államfő és miniszterelnök a hadsereg vezetőjével.
Vágólapra másolva!

Újabb húsz török katonatisztet vádoltak meg azzal csütörtökön, hogy meg akarták dönteni Recep Tayyip Erdogan kormányát Törökországban - írja a BBC. Ők azok közül kerültek ki, akiket hétfőn vettek őrizetbe a török hatóságok puccskísérlet gyanújával.

Csütörtökön az országban kialakult politikai válság megoldása érdekében leült tárgyalni Abdullah Gül államfő, Recep Tayyip Erdogan kormányfő és a hadsereg vezetője, Ilker Basbug. A katonaság tagadja a puccskísérletben való részvételt, és korábban maga is összehívott egy katonai csúcsot, hogy megtárgyalják "ezt a súlyos helyzetet".

A BBC példa nélkülinek írja le a Pöröly-műveletre keresztelt puccskísérlet méreteit, amelyben érintett két aktív és három nyugalmazott admirális, illetve három nyugalmazott tábornok is. Egyelőre 12 tiszt védekezhet szabadlábon. A légierő egykori parancsnokát, Ibrahim Firtinát és a haditengerészet korábbi parancsnokát, Özden Örneket csütörtökön ismét meghallgatták Iszambulban. A Pöröly-ügyről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

Megtörténik az elképzelhetetlen

A puccskísérlet híre először a liberális Taraf című lapban jelent meg. A lap szerint bizonyító erejű dokumentumokból többek közt az derült ki, hogy két isztambuli mecsetet akartak felrobbantani a puccsisták, illetve konfliktust akartak provokálni a szomszédos Görögországgal. A hadsereg azzal védekezik, hogy mindez egy katonai gyakorlat része lett volna. Az ügy a BBC szerint hasonlít az Ergenekon-ügyhöz, amelyben a gyanú szerint egy - az iszlamista kormánytól tartó - csoport szintén államcsínyt kísérelt volna meg.

Elemzők szerint ami most történt, évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Hosszú ideig a szekuláris török állam védelmezőjeként mutatta magát a török haderő, ezért többször puccsal mozdította el az aktuális török kormányt. A hadsereget jelenleg vezető Ilker Basbug szerint azonban a puccsok a múlt eseményei, és a török vezetés is elkötelezetté vált, hogy tisztjeit távol tartsa a politizálástól.

A török kormány kritikusai szerint az Ergenekon- és a Pöröly-ügy is egyszerűen a kormánypolitika ellenzőinek elhallgattatására szolgál. Ők azzal vádolják a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP), hogy iszlám államot akar bevezetni. Az AKP azonban állítja: célja a török EU-tagság kivívása és az ország modernizálása.