Nem altatják el az idomárját megölő kardszárnyú delfint

Vágólapra másolva!
Változtatnak a módszereken, de tovább dolgoznak azzal a kardszárnyú delfinnel, amely szerdán előadás közben a mélybe rántotta és megölte idomárját egy floridai vidámparkban. Azt nem tudni, hogy közönség előtt felléphet-e a jövőben az állat, amely korábban is ölt már embert.
Vágólapra másolva!

A floridai SeaWorld bejelentette, hogy tovább dolgoznak azzal az öt tonnás kardszárnyú delfinnel, amely szerdán előadás közben megölte idomárját. A Tilikum nevű állat előadás közben, a nézők szeme láttára húzta a víz alá húzta egyik idomárját, a 40 éves Dawn Brancheau életét már nem tudták megmenteni.

A SeaWorld azt ugyanakkor nem közölte, hogy a kardszárnyú delfin az előadásokon részt vesz-e a jövőben, de foglalkoznak vele, és "megváltoztatják a munkamódszereket". A honlapjukra kitett közleményben azt írják, hogy sokan érdeklődtek az állat további sorsáról. A meghalt idomár testvére csütörtökön azt mondta, Brancheau ellene lett volna, hogy a történtek miatt örökre elaltassák a delfint.

A tragédia miatt állatvédők ismét a mellett érveltek, hogy be kellene tiltani az ilyen mulatságokat egy ekkora állattal, illetve be kellene zárni az állatokat alkalmazó szórakoztató parkot, így a defináriumokat és a cirkuszokat.

Az állat viszont már korábban is ölt embert: 1991-ben a Sealand of the Pacific nevű kanadai vidámparkban is megölte idomárját két másik delfinnel együtt. 1999-ben pedig egy meztelen férfi holttestét találták meg a medencéjében, Orlandóban. A boncolás eredménye szerint kihűlést állapítottak meg nála a halál okaként, de volt olyan feltételezés, hogy az állat ránthatta be, mivel harapásnyomokat is találtak a férfi testén.