Két nő robbantott a moszkvai metróban a gyanú szerint

Vágólapra másolva!
Két nagy erejű robbantás történt hétfőn reggel a moszkvai metróban, legkevesebb 38-en haltak meg, százan pedig megsérültek. Az orosz hatóságok szerint két nő hajtott végre öngyilkos merényletet egyelőre ismeretlen okból. Az orosz titkosszolgálat szerint valószínűleg egy észak-kaukázusi csoport tehető felelőssé. Egy orosz nő az [origo]-nak arról számolt be, hogy szinte megbénult a közlekedés, egy moszkvai magyar pedig azt közölte, hogy a városközpontban a mobilhálózat is alig működik. Délután egy fel nem robbant robbanóövet is találtak.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 38 ember életét vesztette, száz pedig megsebesült az orosz hatóságok szerint, amikor robbanások történtek a moszkvai metró két állomásán a város központjában. A moszkvai főügyész, Jurij Szijomin újságíróknak azt mondta, hogy az első jelentések alapján öngyilkos merényletek történtek.

"Feltételezhetjük, hogy a robbanószerkezet övvel volt a testükhöz csatolva" - közölte az ügyész a Lubjanka állomáson történt merényletről, és hozzátette, hogy hasonlóan történhetett a robbanás a Park Kultury megállonál. Az ügyész szerint a lubjankai robbanás akkor történt, amikor az utasok ki- és beszálltak a szerelvényből, így a lehető legnagyobb pusztítást okozta a detonáció.

Jurij Luzskov moszkvai polgármester közölte, hogy tudomása szerint két nő hajtott végre öngyilkos merényletet. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megerősítette, hogy nők voltak a merénylők. Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója egy, Dmitrij Medvegyev elnök jelenlétében tartott tanácskozáson kijelentette: a merényletet "az Észak-Kaukázushoz kötődő terrorista csoportok követték el".

Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a metró biztonsági kameráinak felvételei szerint a két "sahidkát" - öngyilkos merénylő nőt - egy-egy asszony kísérte, ellenük körözést adtak ki. Az egyik feltételezett elkövető maradványait már megtalálták, és elkezdték azokat megvizsgálni - mondta Vlagyimir Markin, a főügyészi hivatal szóvivője. A CNN szerint a Fekete Özvegyek, az orosz erők által megölt csecsen lázadók özvegyei lehettek az elkövetők. Az Özvegyek 2002-ben váltak ismertté, amikor ők is részt vettek egy moszkvai színház elfoglalásában (az orosz túszmentő akcióba végül 41 terrorista és 129 túsz halt bele).

Alexander Bortnyikov, az FSZB főnöke azt mondta, hogy a hexogén (más néven RDX) nevű robbanóanyagot használták a merénylők. A lubjankai robbantást 4 kilogramm TNT-nek megfelelő mennyiségű, a Park Kultury-nál történtet pedig 1,5-2 kilogramm TNT-vel egyenlő mennyiségű robbanószerrel követték el. A bombákat szögekkel és csavarokkal töltötték meg, hogy a szétrepülő repeszek több áldozatot szedjenek. Hétfő délutáni hivatalos közlés szerint a Park Kultury állomáson találtak egy harmadik, fel nem robbant robbanóövet is, amilyet az öngyilkos merénylők használnak.

Medvegyev elnök tanácskozást hívott össze hétfőn a robbanások miatt. Medvegyev közölte, hogy az orosz kormány folytatni fogja a szigorú intézkedéseket a terrorizmus ellen. "Kompromisszumok nélkül, a végsőkig folytatjuk a terroristák elleni műveleteket" - mondta az elnök, aki utasította a hatóságokat, hogy tegyenek meg minden szükséges biztonsági intézkedést az egész országban, különösen azokban a városokban, ahol van metró. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a Guardian szerint megszakította szibériai utazását, és visszaindult Moszkvába a merényletek hírére. Keddre nemzeti gyászt hirdettek Oroszországban az áldozatokra emlékezve - írja a Guardian hírblogja.

Gyerekek is vannak az áldozatok között

A rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivője szerint a Lubjanka állomáson, a metró egyik kocsijában történt az első robbanás. A minisztérium szerint itt legkevesebben 24-en vesztették életüket. Nem sokkal később egy újabb robbanás történt hat megállóval odébb, a Park Kultury metróállomáson, ahol legalább 14-en vesztették életüket. Az első robbanás helyi idő szerint 7:56-kor történt, a második robbanás 8:38-kor. Több sérült is van, így az áldozatok száma tovább emelkedhet. A hatóságok szerint több mint százan sérültek meg.

Forrás: AFP
Készültség a Park Kultury állomásnál - Nézze meg galáriánkat a képre kattintva!

Az ügyészség által délelőtt közzétett lista szerint az áldozatok túlnyomó többsége orosz, köztük több gyerek is van. A külügyminisztérium közlése szerint életét vesztette két, Örményországból érkezett, ideiglenes moszkvai bejelentővel rendelkező ember. Malajzia moszkvai nagykövetsége közölte, hogy két malajziai állampolgár könnyebben megsérült.

Gilyán György, moszkvai magyar nagykövet az [origo]-nak azt mondta, egyre pontosabb az áldozatok névsora, amelyen továbbra sem látnak magyar neveket. A lista azonban még nem végleges, ezért nem lehet teljesen kizárni, hogy magyarok is megsérülhettek. A nagykövet szerint a robbantások helyszínei közelében nagy a tumultus, megbénult a közlekedés, de az egész város ettől még nem állt le. Pjotr Birjukov moszkvai alpolgármester szerint a lubjankai robbanás a második metrókocsiban, a Park Kultury-i pedig a harmadik kocsiban történt. Szerinte az állomások minimálisan sérültek meg, azokat még a nap folyamán újranyithatják.

A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma hétfő délután azt közölte: egy sérültet válságos, további nyolcat - öt férfit és három nőt- nagyon súlyos állapotban kezelnek a moszkvai Szklifoszovszkij kórházban. Összesen 64-en sebesültek meg a terrortámadásban. A sebesültek többsége fiatal. Az eddigi információk szerint három külföldi is van a sérültek között: egy fülöp-szigeteki és két malajziai nő, de mindhárman csak könnyebben sebesültek meg, és már haza is engedték őket a kórházból.

A két helyszínen több mint 400 mentő és tűzoltó dolgozik. A moszkvai közlekedési vállalat több mint 100 autóbuszt állított be, amelyek ingyenesen szállítják az utasokat azokon az útvonalakon, ahol a metró nem jár. A metró eleinte még működő részein példátlanul kevés volt az utas, nagyon sokan el sem indultak munkába. Később elővigyázatosságból az egész metrórendszert lezárták, de hétfő délutánra újraindult a moszkvai metró - számolt be az Itar-Taszsz hírügynökség, hozzátéve, hogy a vonatok nem állnak meg a Lubjanka állomáson. Délután öt-hat óra körül azonban mindkét érintett állomást megnyitották az utasok előtt. Hétszáz egyenruhást vezényeltek ki az utcákra, az orosz reptereken is fokozták a biztonsági intézkedéseket.


A reggeli csúcsban történtek a robbanások

"A mozgólépcsőn mentem fölfelé, mikor hallottam a robbanást. (...) Az emberek pánikolni, futni kezdtek, átestek egymáson" - mondta egy szemtanú férfi a Lubjanka állomáson történtekről a Rossiya 24 tévécsatornának. Egy másik szemtanú a Park Kultury-i robbantást élte át: "A vonat közepén voltam, amikor valahol az első vagy második kocsiban egy hangos robbanás volt. Éreztem, ahogy a lökéshullámok átmennek a testemen" - mondta az utas a RIA hírügynökségnek. Szerinte az emberek pokolian ordítottak, és vagy két percig mindent beborított a füst.

Sokan még mindig a szeretteiket keresik a Guardian szerint. Egy férfi azt mondta, hogy reggel 8.20-kor találkozott volna a feleségével, hogy elkísérje az orvoshoz, de még mindig nem adott jelt magáról. "Nem tudom, hol van, és hogy mi történhetett vele. Nem veszi fel a telefonját". Egy moszkvai olvasó azt írta a BBC-nek, hogy nem érti, miért nem zárták le az érintett metróvonalat az első robbanás után. "A hatóságok egy diplodocus sebességével reagáltak" - utalt egy lomha, növényevő dinoszauruszra.

Egy Moszkvában élő, a Park Kultury állomástól három megállóra dolgozó orosz nő az [origo]-nak azt mondta, hogy csak buszokkal, kerülőutakon tudott eljutni a munkahelyére. "A megállókban mindenki erről beszélt, az emberek természetesen félnek" - mondta, hozzátéve, hogy végül egy órás késéssel érkezett meg a munkahelyére. "Minden kollégám rendben megérkezett, és a hallgatók is" - mondta a Moszkvai Állami Egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegén dolgozó nő. "Eleinte voltak olyan hírek, hogy valaki azért nincs itt, mert baja esett, de szerencsére kiderült, hogy ez mind tévedés" - tette hozzá.

A nő elmondta, hogy amikor megérkezett a munkahelyére, az orosz hírportálok annyira leterheltek voltak, hogy eleinte csak a német lapokból tudott tájékozódni, 11 után viszont már az orosz online lapokat is meg tudta nyitni. Azóta is az internetről tájékozódik a robbantásokról. "Arról írnak a blogok, hogy a helyzetet mennyire kihasználták a taxisofőrök: megduplázták, sőt, megháromszorozták a tarifákat" - mondta az [origo]-nak nyilatkozó orosz nő, hozzátéve, hogy ez annak ellenére történt így, hogy a rádiók külön kérték a taxisokat, hogy lehetőség szerint ingyen vigyék el az embereket.

Sokan otthon maradtak, különösen azok, akiknek a robbantásokról szóló hírek megjelenése után indultak volna munkába - mondta a nő, aki nem tud arról, hogy az orosz vezetés bármilyen tanácsot adott volna a robbantások utáni tennivalókról a moszkvaiaknak; ugyanakkor szerinte nem kizárt, hogy a tévékben vagy a rádiókban elhangoztak ilyen felhívások.

Forrás: AFP
A megszigorított biztonsági intézkedéseken fennakadt utast visznek el orosz rendőrök - Galériáért kattintson a képre!

Mindkét metróvonalon számos szerelvény vesztegel az alagutakban, és mivel az egész belvárost, továbbá a város legforgalmasabb útvonalán, a Szadovaja körúton lévő Park Kulturi állomás környékét lezárták a forgalom elől, Moszkvában gyakorlatilag teljesen leállt a forgalom - írja az MTI. Moszkvában van a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb metróhálózata, csúcsidőben tömött sorokban haladnak az emberek az állomásokon. Az első robbanás helyszíne fölött található az orosz titkosszolgálat központja - írja a BBC.

Egy Moszkvában élő, egy egyetemen dolgozó magyar nő az [origo]-nak arról számolt be, hogy a mobiltelefonos kommunikáció sem működik rendesen. Gondok vannak a közlekedéssel, a nő azt írta, ő ugyan metróval ment a munkahelyére, de "jelenleg az egyetemen várom, hogy ideér-e valaki az órára". (Ha ön Moszkvában tartózkodik és van információja a metróban történt robbanásokról, várjuk írásos beszámolóját, fotójának, videójának linkjét ezen az oldalon.)

Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere korábban felszólította a mobil szolgáltatókat, hogy minden ügyfelüknek küldjenek SMS-t, és ebben szólítsák fel őket, hogy maguk keressék a kapcsolatot rokonaikkal, akikről nem tudnak. A szolgáltatók kora délután készen álltak az SMS-ek kiküldésére, de a javaslatot sokan bírálják, hiszen amúgy is akadozva működik a hálózat a túlterheltség miatt. A BBC hírblogja pedig arról számolt be, hogy a moszkvai taxisok a támadás után megemelték áraikat. Putyin felszólította a közlekedési szektorban dolgozókat, hogy ne nyerészkedjenek a helyzeten.

Forrás: [origo]
A moszkvai metróhálózat a város központjában

Egyelőre nem tudni, hogy a robbanások hátterében pontosan mi áll, de megindultak a találgatások, miután korábban már előfordultak terrorcselekmények az orosz fővárosban a csecsen függetlenségi háborúval összefüggésben. 2004 szeptemberében egy öngyilkos merénylő kilenc embert ölt meg és több mint ötvenet megsebesített a metróban. Ugyanabban az évben februárban egy nő felrobbantott egy metrókocsit, több mint 40 ember halálát okozva - írja a New York Times.

Doku Umarov csecsen lázadóvezér februárban kijelentette: "a katonai műveletek által érintett övezetet ki fogjuk terjeszteni Oroszország területére... a háború a városaikba megy" - idézi őt a BBC. Az utóbbi hetekben az orosz csapatok több sikeres műveletet hajtottak végre az Észak-Kaukázusban, és több lázadót megöltek, a támadás ennek bosszúja is lehetett.