Ideiglenes kormány alakult Kirgizisztánban

2010.04.07. 12:04

Hatvannyolc ellenzéki tüntető meghalt Biskekben, Kirgizisztán fővárosában, amikor szerdán a kirgiz elnök távozását követelő ötezer fős tömeg összecsapott a rohamrendőrökkel. A tüntetők egy rövid időre a televízió épületét is elfoglalták, és súlyosan megverték az ország belügyminiszterét. A miniszterelnök a Dél-Kirgizisztánban fekvő Osba menekült, a volt külügyminiszter vezetésével ideiglenes kormány alakult.

Tüzet nyitott a rendőrség a kirgiz fővárosban, Biskekben tüntető ellenzékiekre szerdán, az összecsapásban többen meghaltak - jelentették újságírók a helyszínről. Az éles lőszer bevetésére azután került sor, hogy több mint 5000 tüntető gyűlt össze a kormány épületénél Kurmanbek Bakijev államfő távozását követelve.

A tüntetők megpróbálták megostromolni az elnöki palotát, de a kivezényelt biztonsági erők feltartóztatták őket. "Öt holttest fekszik a téren. Sok a vér" - számolt be egy brit hírügynökség fotóriportere az eseményekről. Később az egészségügyi minisztérium legkevesebb 68 áldozatról és 527 sebesültről számolt be - írja a BBC. Azt nem tudni, hogy halottak és a sérültek közül mennyi rendőr és mennyi tüntető.

Az ellenzék ennél sokkal nagyobb számokat közölt: szerintük mintegy 100 tüntetőt öltek meg a hatóságok. Egy biskeki orvos, Akilbek Jeukebajev azt mondta a Reutersnek, hogy "holttestek tucatjai, mind lőtt sebekkel" hevernek az utcákon.

A Reutersnek telefonon nyilatkozva tagadta Roza Otunbajeva, hogy az ő vezetésével kormányt alakított az ellenzék, ahogy ezt korábban a RIA Novosztyi orosz hírügynökség írta. A volt kirgiz külügyminiszter közölte, hogy egyelőre átmeneti koordinátori szerepet vállal az állításuk szerint a hatalmat átvevő felkelők és az elűzött kormány között. A tervek szerint az átmeneti kormány fél évig fog hivatalban maradni, ez idő alatt új alkotmányt fognak életbe léptetni, és megteremtik a lehetőségét egy demokratikus választásnak. Otunbajeva feloszlatta a parlamentet csütörtökön.

 Temir Szarijev ellenzéki vezető szerint Danijár Uszenov miniszterelnök már aláírta a lemondásáról szóló dokumentumot, és népi kormány alakult. Repülőtéri források szerint Bakijev elnök pedig elhagyta a fővárost egy repülőgépen és a Dél-Kirgizisztánban fekvő Osba repült.

Magas árak és korrupció

Az elnök távozását követelő tüntetők az energiahordozók árának csökkentését is szeretnék elérni, és tiltakoznak a korrupció miatt. Biskek főterén szerdán hang-fény gránátok hangja hallatszott, más újságok fegyverropogásról számoltak be. A rendőrök könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, akik rendőrautókat borítottak fel és lobbantottak lángra. A városban folyó zavargások idején készített képeken jól látszik, hogy a járdákat vérfoltok borítják.

A tüntetők közül többen felfegyverkeztek, a tömeg rendőrtiszteket támadott meg az utcán. A BBC helyszíni tudósítója szerint a tüntetők ideiglenesen vezetők nélkül maradtak, mert az éjszaka számos ellenzéki vezért letartóztattak a hatóságok. Temir Szarijevet például szerdán szabadították ki a tüntetők a BBC szerint. Őt még aznap vették őrizetbe, amint leszállt a Moszkvából érkező gépe. Egyes jelentések szerint eddig 10 ellenzéki vezetőt szabadítottak ki a tüntetők.

A tüntetők megostromolták, és rövid időre elfoglalták az állami televízió és a rádió székházát. A televízióban egy ideig szünetelt a műsorszolgáltatás, de aztán ismét visszatért az adás. A televízió a BBC szerint jelenleg a kormány irányítása alatt van.

Forrás: AFP
Tüntetők vonulnak rendőröktől zsákmányolt fegyverekkel. További képekért Kattintson a fotóra!

Fosztogatók hatoltak be Bakijev elnök otthonába és széthordtak minden mozdíthatót - számolt be róla szerdán az orosz Interfax hírügynökség. Az Interfax szerint nagy műanyag zsákokat cipelő embereket láttak kijönni a kirgiz államfő - később felgyújtott - biskeki házából, a csomagokban ruhák, ágynemű, edények és szőnyegek is voltak. Azt egyelőre nem tudni, hogy maga a kirgiz elnök hol tartózkodik.

Rendkívüli állapot

A véres összecsapások után Danijar Uszenov kormányfő rendkívüli állapotot hirdetett ki szerdán egész Kirgizisztánban. A rendkívüli állapot miatt este 10-től reggel 6-ig kijárási tilalom lép érvénybe - mondta a kormányfő a parlamentben elhangzott beszédében, amelyet az állami televízió is közvetített.

Az ország több városában, így Talaszban és Narinban is voltak szerdán erőszakos összecsapások, Narinban a tüntetők több állami épületet ellenőrzésük alá vontak. A BBC jelentése szerint Moldomusza Kongatyijev belügyminisztert súlyosan megverték a tüntetők Talasz városában. Azt egyelőre a helyi média nem erősítette meg, hogy milyen súlyosak a miniszter sérülései, egyes korábbi beszámolók arról szóltak, hogy agyonverték őt, de ezt később hivatalos forrásból cáfolták.

Eközben az Egyesült Államok légiereje által használt manaszi repülőtéren felfüggesztették az amerikai katonai repülőgépek indítását. Manaszból szállítják az utánpótlást Afganisztánba, az ott harcoló csapatoknak. A Kirgizisztánban kialakult válsághelyzet miatt lezárták a kirgizi-kazah határt is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK