Könnygázzal verték vissza a bezárt tévénél tüntetőket Thaiföldön

Vágólapra másolva!
Rendkívüli állapot van érvényben Bangkokban, ahol pénteken a kormány ellen tüntetők megpróbálták elérni az egy napja bezárt tévécsatorna újraindítását. A tévé épülete köré gyűlt vörösinges tüntetőket vízágyúval és könnygázzal verték vissza.
Vágólapra másolva!

Könnygázt és vízágyút vetettek be a thaiföldi biztonsági erők pénteken a kormány lemondását követelő tüntetők ellen, akik megpróbáltak bejutni egy televízióállomásra Bangkok egyik külvárosi részén - jelentette a thaiföldi fővárosból az AFP hírügynökség.

A hatóságok szerint 12 ezer demonstráló vonult az ellenzéki Thaicom tévéadó épületéhez, hogy elérjék, ismét sugározhasson a csatorna. A székházat azonban korábban szögesdróttal vették körbe a hatóságok, és több ezer rendőrt vezényeltek a védelmére.

Az ellenzéki tüntetésről folyamatosan tudósító műholdas tévéadó sugárzását csütörtökön függesztették fel a thaiföldi hatóságok, mert szerintük a csatorna csak tüzeli a kormány lemondását követelő "vörösinges" tüntetőket.

Az időnként erőszakba torkolló tüntetések miatt rendkívüli állapot van érvényben Bangkokban. A tüntetők szerdán megrohamozták a parlament épületét, ahonnan helikopterrel menekítette ki a hadsereg a képviselőket. A vörösingesek azonban azt közölték, hogy a rendkívüli állapot ellenére sem hagynak fel a fővárosban zajló tüntetésekkel.

A 2006-ban katonai puccsal megbuktatott Thakszín Szinavatra volt kormányfő hívei három hete demonstrálnak a thaiföldi fővárosban a jelenlegi kabinet menesztését követelve. Az öltözékük vörös színéről elnevezett tüntetők péntekre minden eddiginél nagyobb megmozdulást hirdettek. A múlt hétvégi tüntetésen 100 ezren vettek részt.