[origo] nagyvilág>
Négyszáz ember meghalt egy erős földrengésben Kínában
[origo]|MTI|2010. 04. 14., 6:32|Utolsó módosítás:2010. 04. 14., 12:55|Legkevesebb 400 ember meghalt, tízezer pedig megsérült egy nagy erejű földrengésben az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban. A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű rengést reggel 8 előtt mérték, amikor sokan még nem hagyták el otthonukat. A romok között keresik a túlélőket.

Túlélők után kutatnak a katonák az állami televízió felvételén
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Legalább 400 halottja van a helyi idő szerint szerda reggel történt nagy erejű földrengésnek az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban - jelentették a helyszínről tartományi illetékesek. A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű rengést 7 óra 49 perckor mérték, két órával korábban ezt egy 4,7-es földmozgás előzte meg. A rengés epicentruma a tartományi fővárostól 800 kilométerre található Jüsu tibeti prefektúrához tartozó Jüsu megyében volt.
A rendőrség szerint már túlélők százait húzták ki a romok alól, a halottak száma a nap során egyre nő. Az állami CCTV-re hivatkozva a BBC azt írja, hogy legalább tízezren sérültek meg.
Egy csiekui lakos a BBC-nek azt mondta, hogy a város szinte valamennyi épülete összedőlt. Ezek egy jelentős része fából, vályogból készült. Egy buddhista pagoda teteje is beomlott - számolt be elsők között a Hszinua hírügynökségnek a Jüsu televízió helyettes hírigazgatója. Az epicentrumhoz közeli településen az épületek 85 százaléka összeomlott, Csieku lakói között az utcákon pánik tört ki, sok sebesült, vérző fejű embert lehet látni - mondta egy Csuo Hua-hszia (Zhuohuaxia) a helyi kormány szóvivője, aki elmondta, hogy a szakközépiskola romjai sok diákot temettek maguk alá, a Jüsu szálloda oldalán hatalmas repedés keletkezett, a kormányzati épület ugyancsak romba dőlt.
"A legnagyobb gond most az, hogy nincs elég sátor, nincs elég orvosi felszerelés, gyógyszer és az egészségügyi személyzet" - idézte a férfit a BBC, aki szerint közvetlenül az epicentrumban - mivel az egy ritkán lakott, legelős terület - nem lesz akkora a kár, mint a körülbelül százezres Csiekuban.

A képre kattintva galéria nyílik
A területen már dolgoznak a katonák, akik élő és halott embereket, köztük iskolás gyerekeket találtak az összedőlt házak romjai alatt. A hírek szerint a mentés leginkább kézzel folyik, nehézgépek egyelőre nincsenek. A sérülteket kórházba szállítják. Jelenleg folyik a károk felmérése, a veszteség számbavétele - közölte egy tartományi illetékes, a helyszínre a környező tartományokból több mentőcsoport érkezését várják, a központi mentőszolgálat már útba indította 15 fős csoportját, a tartományi központ 62 tagú csapatot küldött és a szomszédos tibeti autonóm területről is 40 mentő indult Csinghajba. A kínai vöröskereszt szintén küld egy csoportot és különböző felszereléseket, továbbá 100 ezer jüan segélyt folyósít a bajba jutottaknak.
"Rengeteg ház omlott össze, sok halottra kell számítani"- mondta Vu Jong, a katonai körzet helyszínen lévő parancsnoka. "A repülőtérhez vezető utak megrongálódtak, ez egyelőre lassítja a mentést" - tette hozzá.
A kínai földrengésekkel foglalkozó hivatal pekingi központja azt állítja, hogy a földrengés idején az emberek túlnyomó része még nem kelt fel, nem hagyta el otthonát. Jelenleg folyik a károk felmérése, a veszteség számbavétele - közölte egy tartományi illetékes, a helyszínre több mentőcsoport érkezését várják.
Csinghaj érintett térségében eddig 18 utórengést regisztráltak, a legerősebb 6,3-es erősségű volt, 36 perccel a 7,1-es után mérték.
A Jüsu tibeti autonóm prefektúra átlagosan 4000 méter magasan, 267 ezer négyzetkilométeren helyezkedik el, összlakosságának száma 252 700. A lakosok 97 százaléka tibeti nemzetiségű, akik közül 21 700 gazdálkodó, pásztor. A területen 2006 júliusában már volt két földrengés, egy 5-ös és egy 5,6-is erősségű, amelyeket több utórengés követett, de akkor nem keletkeztek károk.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Oda a pekingi járat is
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.