Vágólapra másolva!
Teljesen összeomlott Rio de Janeiro közlekedése, a repteret lezárták, az iskolákban pedig napokig szünetelt a tanítás a városra több mint egy héten át hulló özönvíz miatt. Több ezer ember maradt otthon nélkül, 250-en meghaltak, egy szemétre épült szegénynegyed pedig teljesen összeomlott a földcsuszamlásokban. Az [origo]-nak válaszoló rióiak közül az otthonát senki nem veszítette el, de volt, akit egy autóba, mást pedig egy szigeten álló házba zárt be a megemelkedett víz három napra.
Vágólapra másolva!

"A vihar kezdetén egy barátnőmnél voltam egy szigeten a város déli részén. Miután elkezdett zuhogni az eső, nagyon gyorsan kezdett emelkedni a víz: sok házba betört a víz, a barátnőmnél az első szintig jött fel, ezért a másodikon dekkoltunk, amíg apadni kezdett. Három napot maradtam, anélkül, hogy tudtam volna, mikor mehetek haza, lehetetlen volt bárhova is eljutni. A harmadik napon úgy döntöttem, hogy megkockáztatom és elindultam a térdig érő vízben. A szigeten sokan elvesztették a bútoraikat és tárgyaikat" - számolt be a múlt hétfőn kezdődő esőzés első napjairól a Rio de Janeiro-i Júlia.

Múlt hét hétfőről keddre virradóra Rio de Janeiróra 12 óra alatt hullott dupla annyi eső, mint amennyi egész áprilisban szokott. Kisebb-nagyobb szünetekkel kb. egy hétig esett, ami alatt több ezer ember veszítette el otthonát és 250-en meghaltak.

Az áradások és földcsuszamlások leginkább a város környékén lévő domboldalakon fekvő szegénynegyedekben, a favelákban pusztítottak: a sárlavinák házakat ragadtak magukkal, és embereket temettek be. A város polgármestere a katasztrófák után engedélyt adott arra, hogy akár erővel lakoltassák ki a veszélynek kitett helyeken élő embereket. Bizonytalan ideig nem látogatható a város jelképéül szolgáló Krisztus-szobor sem.

A városhoz közel eső, egy híddal elválasztott Niteroi nevű kisvárosban a legrosszabb a helyzet: itt a Morro do Bumba nevű favela teljesen összeomlott. A szegénynegyed egy szeméthalomra épült: a sűrűn egymás mellé épült házak közé a lejtőkre nem épültek vízelvezető rendszerek. Még most is keresik a tűzoltók a halottakat a sár, a szemét és a törmelék alatt.

Néhány riói favela is hasonlóan gondokkal küzd, ilyen a Morro dos Prazeres a Santa Tereza nevű városrészben, illetve az olimpiai játékok lehetséges színhelyeként emlegetett Barra da Tijuca nevű városrész. Utóbbival az a gond, hogy nagyon alacsonyan fekszik.

Minden megállt

Az [origo]-nak válaszoló rióiak többsége az özönvíz utáni napokban is otthon maradt. A hirtelen lezúdult eső után a kormány arra kérte az embereket, hogy amennyiben biztonságos az otthonuk, ne mozduljanak ki. A beszámolók szerint az egész város leállt: a 11 milliós nagyváros közlekedése amúgy is kaotikus, körülbelül egy hétre pedig teljesen összeomlott: az egész város egyetlen hatalmas dugóvá változott.

"Rióban eleve szörnyű a közlekedés, amúgy is sokszor fél óra alatt lehet megtenni egy kilométert, de az áradások első napjaiban minden állt." Szünetelt a tanítás, leállt a munka, az utcákon megállt az élet. A repteret lezárták és csak napokkal később indult el a közlekedés. Az állami iskolákban csütörtökig - egyes iskolákban a következő hét hétfőig - szünetelt a tanítás; az üzletek nem nyitottak ki, a szolgáltatások nem működtek.

Forrás: AFP
Most a víz miatt kialakuló járványok miatt aggódik a város (Klikkeljen a képre!)

Rio de Janeirót a világ legveszélyesebb nagyvárosi között tartják számon. "Azt olvastam az újságokban, hogy az első napokban sokkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak. Ennek két oka is lehet: vagy maguk a bűnözők is menekültek az eső elől, vagy azok, akik valamilyen bűncselekmény áldozatai lettek, nem tettek feljelentést a rendőrségen. A nagy esők utáni napokban, amikor nagyon kaotikus volt a város, megnőttek a bűncselekmények, különösen a szegénynegyedek környékén, mint amilyen a Rocinha, a Sao Conrado" - írta Júlia. A többiek szerint a dugókban álló autókat naponta érik támadások, szerintük a jelenlegi extrém helyzetben nem raboltak ki sem több, sem kevesebb embert.

Járványoktól tartanak

"Villámgyorsan érkeztek tonnaszám a gyógyszerek, a ruhák és az ételek az ország minden pontjáról a hajlék nélkül maradtaknak. Rengeteg önkéntes segíti most is hatóságokat az adományok elosztásában. Nagyon jó látni, mennyire együttérzők az emberek" - írta Paulo.

Becslések szerint több mint tízezer ember maradt fedél nélkül. Rengetegen szenvednek hiányt alapvető élelmiszerekben, gyógyszerekben, vízben. A közvetlenül érintett városrészeken kívül mostanra nagyjából helyre állt a rend. Sok utcát még mindig sár borít, a vízszint több helyen még mindig magas. Juliano például a Lagoanál (a város déli részén fekvő tó) lakik, ahol még mindig magas a vízállás, a víz pedig továbbra is koszos és barna. "Az eső csak három napja állt el" - írta Juliano.

A városvezetés a koszos víz miatt most különféle járványok kialakulásától tart, elsősorban a hepatitisz, de főleg a leptospirosis megjelenésétől. Utóbbinak csak a fertőzés után két héttel mutatkoznak első jelei. Ezért a kormány médiakampányba kezdett és arra kéri a lakosságot, hogy aki a betegség első tüneteit észleli, azonnal forduljon orvoshoz.

Ehhez hasonló özönvízre az [origo]-nak nyilatkozó rióiak közül senki nem emlékszik, voltak ugyan hasonló estek 1996-ban és a nyolcvanas években, de a városra ennyi csapadék utoljára 1960-ban hullott. Sokak szerint, még ha minden rendben is menne Rióban, ennyi vízre egyszerűen nem lehet felkészülni. "A hatóságokat, a főpolgármestert és a városvezetést nagyon sok kritika érte amiatt, hogy rosszul működik a város, de az igazság az, hogy rengeteg eső esett, és biztos vagyok benne, hogy egy ilyen helyzetben a világ összes nagyvárosa kaotikussá válna. Az egyetlen problémát abban látom, hogy nem riadóztatták időben a lakosságot, ami pedig sok életet megmenthetett volna" - írta Paulo.