Belgiumban megtiltották a burka viselését

Vágólapra másolva!
Megszavazta a belga parlament a burkát és nikábot, azaz a fejet eltakaró öltözékeket tiltó törvényjavaslatot. Ha a felsőház is rábólint a törvényre - elemzések szerint nem várható komolyabb ellenkezés - a hagyományos muszlim női viselethez ragaszkódok akár hétnapos elzárást, vagy pénzbüntetést is kaphatnak. Európában ezzel megszületett az első törvényi tiltás, a kérdés hónapok óta éles viták tárgya Franciaországban is.
Vágólapra másolva!

A belga parlament alsóháza csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja a muzulmán nők arcát elfedő burka viselését nyilvános helyeken. A tilalom nem csupán közintézményekben tiltja a burkaviselést, hanem minden közterületen, így az utcán is. Bár többek között Franciaországban is szó van a burka betiltásáról, és a téma óriási vitákat gerjeszt, konkrét tiltó határozat eddig még nem született Európában. A belga döntés ezért mindeddig egyedülállónak számít.

A Reuters szerint a törvényjavaslatot a képviselők elsöprő többsége támogatta: 136-an szavaztak mellett, és csupán ketten tartózkodtak. A törvény - amelyet még el kell fogadnia a belga felsőháznak is - minden, az arcot teljesen vagy részben eltakaró kendő nyilvános viselését megtiltja.

Az elemzések szerint a felsőház várhatóan nem gördít majd akadályt a szabályozás elé. A Reuters ugyanakkor megjegyzi, hogy a belga kormányválság, és a kormány összeomlása okozhat némi késést az ügyben, mert akár új választásokat is kiírhatnak.

A javaslatot beterjesztő francia anyanyelvű belga liberálisok főként azzal indokolták a tiltás szükségességét, hogy az gyakorlatilag "mozgó börtönbe" zárja a nőket, és az arc és test elfedése biztonsági kockázatot is hordoz.

Ha törvényerőre emelkedik az alsóház által elfogadott javaslat, 15-25 eurós pénzbüntetést, vagy akár hétnapos elzárást is kiszabhatnának a nikábot (az arcot eltakaró kendőt) vagy burkát (az egész testet és fejet elfedő öltözéket) viselő nőkre. Mivel a szabály nem csak a muszlim női viseletre, hanem az arcot takaró kendőkre együttesen vonatkozik, a Reuters szerint a szabályt alkalmazni lehetne az agresszív, arcuk elé kendőt kötő tüntetők ellen is.