Szeptembertől fel kell lobogózni a szlovákiai iskolákat

Vágólapra másolva!
Szeptembertől minden szlovákiai iskolában el kell helyezni az állami zászlót, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét, miután Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden aláírta az állami jelképekről szóló módosított törvényt.
Vágólapra másolva!

Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden aláírta az állami jelképekről szóló módosított törvényt, amelyet a múlt héten fogadott el a pozsonyi parlament. A jogszabályba a kormányfő javaslatára beépítették a sokat vitatott, de a parlament által végül elutasított hazafiassági törvény több elemét is. A törvény, amelyet csak a koalíciós képviselők szavaztak meg az ellenzék bojkottja mellett, szeptember elsején lép hatályba.

Az állami jelképekről szóló törvény módosítását Robert Fico kormányfő javasolta, a parlament múlt kedden gyorsított eljárásban tárgyalta meg és hozott döntést róla. A módosított törvény értelmében az állami, az egyházi és a magániskolákban a megfelelő helyen elhelyezik az állami zászlót, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. A hazafiassági törvény csak az állami iskolákra vonatkozott volna, de a jelképeket minden osztályban el kellett volna helyezni.

A hazafiassági törvénytől eltérően a jelképekről szóló módosított jogszabály az állami alkalmazottakat nem kötelezi hűségeskü tételére új munkahelyük elfoglalásakor. A himnuszt sem kell eljátszani minden sportesemény, csak a fontosak előtt. A közszolgálati televízióban és rádióban éjfél körül kell eljátszani a himnuszt.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az állami jelképekről szóló törvény módosító javaslatát nyilatkozatában a hazafiassági jogszabály "szemfényvesztő másolatának" minősítette. Az MKP a kormánypártok e témában folyó versengését nevetségesnek, a XXI. század Európájához méltatlannak tartja. A törvénymódosítás előkészítetlen és átgondolatlan, az elfogadás módja, a gyorsított eljárás pedig Szlovákia polgáraira nézve sértő.