Beintett a Munkáspártnak a liberális vezér

Vágólapra másolva!
A csütörtöki brit választáson harmadik helyen végző liberálisok pártelnöke, Nick Clegg pénteken bejelentette, hogy szerinte a választáson legtöbb szavazatot szerző pártnak kellene kormányalakítási tárgyalásokat kezdenie. A választáson olyan szoros eredmény született a győztes konzervatívok és a második Munkáspárt között, hogy egyikük sem tud önállóan kormányt alakítani. A szokásjog értelmében a királynő a jelenleg kormányzó Munkáspártot kéri fel kormányalakításra. A toryk vezére, David Cameron pénteki beszédében szintén ajánlatot tett a liberálisoknak, és tárgyalóasztalhoz hívta őket.
Vágólapra másolva!

Nick Clegg, a Liberális Demokraták pártelnöke pénteken kijelentette: szerinte a legtöbb szavazatot kapott és legtöbb választókörzetet megnyert pártnak kéne koalíciós tárgyalásokat kezdenie - írja a BBC. Az eddigi eredmények alapján a David Cameron vezette Konzervatív Párt nyerte meg a csütörtöki brit választásokat, a párt várhatóan 305 helyet szerez a 650 fős parlamentben, ami viszont nem elég a kormányalakításhoz.

"Átfogó ajánlatot akarok tenni a Liberális Demokraták felé" - mondta Cameron péntek délutáni beszédében. A toryk vezére felszólította a liberálisokat, hogy működjenek együtt a Konzervatív Párttal. A BBC szerint azonban kérdéses maradt, Cameron csak egy egyezségen vagy egy teljeskörű koalíción értette-e az együttműködést.

"Rendkívül büszke vagyok az eredményekre" - próbálta mentegetni Cameron pártja teljesítményét, mondván nagyobb szavazatnövelést értek el, mint Margaret Thatcher 1979-ben. Azonban hozzátette: pártjának "el kell fogadni", hogy nem tudott többséget szerezni a parlamentben. Elmondta, hogy erős kormányra van szükség, hogy döntsenek az afganisztáni háború sorsáról, a gazdaságról és a politika megtisztításáról. Vannak különbségek a toryk és a liberálisok programjai között, de Cameron szerint tárgyalóasztalhoz ülhetnek. Szerinte az oktatáspolitika és az alacsony károsanyag-kibocsátású gazdaság közös tárgyalási alap lehet.

Egy tory forrás péntek délután közölte a BBC-vel, hogy a konzervatívok és a liberálisok közötti tárgyalások már péntek este elkezdődhetnek, valószínűleg egy telefonos konferencia formájában.

Egyedülálló helyzet

Nagy-Britanniában évtizedek óta nem alakult ki olyan helyzet, mint a csütörtöki választás után. Mivel a konzervatívok 305, az eddig kormányzó Munkáspárt pedig 258 helyet szerezhet a parlamentben, így egyiküknek sem lesz abszolút többsége, tehát egyedül nem tudnak kormányt alakítani. A BBC szerint a brit szokásjog alapján a királynő ilyenkor a kormányzó pártot kéri fel kormányalakításra. A Munkáspárt azonban a harmadik helyet a Clegg szerint is csalódást keltő 57 képviselői hellyel megszerző liberálisokkal sem tud többségi kormányt alakítani, ahhoz meg kellene nyernie valamelyik északír pártot is.

A Times szerint Cameronnak el kell fogadnia a liberálisok ajánlatát, és tárgyalásokat kell kezdenie velük. Lord Steel, a liberálisok korábbi pártelnöke azt nyilatkozta, hogy ugyan nem kell formális koalíciót létrehozni, de egy megállapodás a "nemzeti érdekekről" lehetséges a két párt között. Sir John Major, egykori konzervatív brit kormányfő szerint megéri kormányzati helyeket adni a Liberális Demokratáknak azért, hogy a toryk stabil kormányt alakíthassanak. Lord Hattersley, a Munkáspárt korábbi alelnöke szerint viszont a radikális liberális szavazók "nem fogják megbocsátani a vezetőjüknek, hogy a tory kormányt hatalomra segíti".

Alex Salmond, a hat helyet szerzett Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője közben cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy koalíciós tárgyalásokat akarnak folytatni bármelyik nagy párttal. Salmond azonban abban reménykedik, hogy az SNP és a walesi nacionalista Plaid Cymru kevés mandátuma ellenére is erős kézzel politizálhat majd a parlamentben.

A Munkáspárt esélye

A Munkáspárt helyettes vezetője, Harriet Harman azt közölte: Gordon Brownnak kötelessége többségi kormányt alakítani. Kormányzati források közölték is a BBC-vel, hogy van még esély a megállapodásra a liberálisokkal. A választójogi reform és a gazdaság talpraállítása lehet a közös alap, amiben megegyezhetnek a Munkáspárttal, amely továbbra is kész kormányt alakítani.

Gordon Brown kedden beszédet tartott a Downing Street 10. szám alatti miniszterelnöki rezidencián, ahol kijelentette: megérti, hogy Nick Clegg elsőként a torykhoz fordult. Hozzátette: ha a tárgyalásaik kudarcot vallanak, hajlandó ő is egy asztalhoz ülni Cleggel. A munkáspárti kormányfő szerint elengedhetetlen a választási rendszer felülvizsgálata (a csak az egyéni választókerületek egyetlen fordulójának eredményére építő választási rendszert a liberálisok is kritizálták).

Egy brit elemző azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy szükséges lenne betölteni a politikai vákuumot, mert a brit államháztartási hiány és gazdaság kezelése nem tűr halasztást. A királynő döntésére azonban egyelőre várni kell, a Buckingham Palota megtartja a kellő távolságot a pártoktól, amíg tart a kormányalakítási huzavona - írja a BBC tudósítója.

Ha Cameronnak sikerülne kormányt alakítani, akkor a Telegraph szerint ő lehetne 1912, azaz Lord Liverpool miniszterelnöksége óta a legfiatalabb kormányfő Nagy-Britanniában.