Nyolc embert késelt meg egy ámokfutó Kínában

Vágólapra másolva!
Kína keleti részén nyolc embert ölt meg késsel egy ámokfutó szombat este. A férfit elfogták a rendőrök, egyelőre nem tudni, miért ölt. 
Vágólapra másolva!

Nyolc embert, közöttük három rokonát késelte halálra egy férfi Kína keleti részén - jelentette vasárnap a Hszinhua kínai hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva. A férfi a feleségét, az anyját, a lányát, négy szomszédot és egy bevándorló munkást késelt meg szombat este Csianghszi tartomány egyik falujában. A rendőröknek két órával később sikerült elfogniuk. Egyelőre nem tudni, miért követte el tettét.

Az elmúlt hetekben nem ez volt az első ilyen eset Kínában. Április 30-án egy földműves kalapáccsal okozott sérüléseket öt gyereknek és egy tanárnak egy általános iskolában Kína egyik keleti tartományában, majd felgyújtotta magát. Egy nappal korábban egy munkanélküli férfi 29 gyereket és 3 felnőttet szurkált meg egy óvodában, szintén Kína keleti részén. Ugyancsak április végén egy 33 éves, betegszabadságon lévő tanár szurkált meg 15 diákot és egy tanárt egy általános iskolában a Kína déli részén lévő Guangdong tartományban.

Az elkövetők tettüket pénzügyi sikertelenséggel és magánéleti problémákkal indokolták, mondván, hogy kudarcaikért így akartak bosszút állni a társadalmon. Egy tavalyi kimutatás szerint Kínában 173 millió felnőttnek vannak mentális problémái - 91 százalékuk sosem ment el orvoshoz problémájával.