Elhunyt a cári Romanov-család legidősebb tagja

Vágólapra másolva!
Elhunyt Leonyida Georgijevna Romanova orosz nagyhercegné hétfőn Madridban. Ő volt az utolsó cári dinasztia legidősebb tagja, és a család egyben azon utolsó tagja is, aki még a cári birodalomban született. Leonyida Georgijevna Romanova korábban bejelentette igényét a trónra is. 95 éves volt.
Vágólapra másolva!

Leonyida Georgijevna hercegnő 1914 októberében született Georgij Alekszandrovics Bagratyion muhrani és grúz herceg illetve a nemesi sorból származó Jelena Szigizmundovna Novina-Zlotnyicka harmadik, utolsó gyermekeként, egyben második leányaként. Apja XIII. György herceg néven Muhrani címzetes uralkodója és egyben grúz herceg volt. A Bagratyion-ház sokáig tisztázatlan szerepet töltött be az orosz főnemesség köreiben: hol elismerték uralkodóháznak, hol egyszerű hercegi családként hivatkoztak rá.

Mivel Grúzia akkoriban az Orosz Birodalom része volt, az országot is érintette, amikor 1917-ben megdöntötték a cári rendszert a bolsevikok. Amikor 1921-ben a bolsevikok alakítottak kormányt Grúziában; a hercegi família önkéntes száműzetésbe kényszerült. 1923-ban az új rezsim engedélyével visszatérhettek ugyan ősi otthonukba, de folyamatos zaklatásnak és házi őrizetnek voltak kitéve. A család megint a menekülés mellett döntött. Leonyida hercegnő 1934. november 6-án Nizzában férjhez ment a dúsgazdag amerikai Sumner Moore Kirby-hez. A párnak 1935-ben megszületett egyetlen gyermeke, Helén. A házasság azonban 1937-ben válással végződött.

A második világháború elején a hercegnő barátai és ismerősei segítségével Spanyolországban telepedett le, ahol elismerték királyi származását. 1946. december 5-én Leonyida Georgijevna egyetlen bátyja, Erekle herceg feleségül vette Mária Mercédesz spanyol infánsnőt. Ekkoriban találkozott a Madridban Leonyida Georgijevna Vlagyimir Kirillovics nagyherceggel, az utolsó cár, II. Miklós unokájával, az orosz cári család akkori fejével" és az orosz trón igénylőjével.

1948. augusztus 13-án a nagyherceg feleségül vette a svájci Lausanne-ban Leonyida hercegnőt, aki ezzel a Romanov dinasztia tagja lett, és felvette a Romanova nevet is. Az amerikai mágnással kötött házasságból született lánya pedig megkapta a "Dvinszkaja grófnő" címet. Az új és immár tartós házasságból szintén egy lány született később, Marija Vlagyimirovna, aki szintén nagyhercegnő lett.

Vlagyimir Kirillovics nagyherceg 1992-ben halt meg. Leonyida Georgijevna Romanova most bekövetkezett halálával lányuk, Marija Vlagyimirovna a Romanov-ház fejévé vált. Alexandr Zakatov, a Romanov-ház hivatalának igazgatója azt mondta hétfőn, hogy Leonyida Georgijevnát Szentpéterváron temetik el, férje, a nagyherceg mellé.