Megtalálták a lezuhant indiai gép összes fekete dobozát

Vágólapra másolva!
Megtalálták mindhárom fekete dobozát annak az indiai repülőgépnek, amely szombaton járt szerencsétlenül az ország déli részén. A gép műszaki adatait rögzítő műszerek sértetlenül kerültek elő. A légi katasztrófában 158 ember vesztette életét, a baleset oka egyelőre ismeretlen.
Vágólapra másolva!

Sértetlenül megtalálták kedden a dél-indiai Mangalorban három nappal korábban szerencsétlenül járt repülőgép két fekete dobozát - jelentette be az indiai polgári légiforgalmi hatóság. A keresők azokat a szerkezeteket találták meg, amelyek a gép műszaki paramétereit rögzítették. A pilótafülkében zajló beszélgetéseket rögzítő harmadik fekete dobozt már vasárnap este megtalálták.

Az Air India Express légitársaság Dubajból érkező Boeing 737-800 típusú járata szombaton túlfutott a mangalori leszállópályán, és egy erdő fáinak ütközve lángba borult. Fedélzetén 160 utas és 6 főnyi személyzet tartózkodott.

A baleset körülményeinek vizsgálatában amerikai szakemberek is közreműködnek. Szemtanúk beszámolói szerint a gép valaminek nekiütközhetett leszállás közben. A pilóta, aki jól ismerte a repülőteret, nem adott le vészjelzést a baleset előtt (a balesetről itt olvashat részletesen).

A hétvégi katasztrófát csak nyolcan élték túl, a baleset oka egyelőre ismeretlen. Az összes utas indiai állampolgár volt. Indiában tíz éve nem volt ilyen súlyos repülőbaleset, akkor, 2000 júliusában 50 ember halt meg Patnában.