Lemondott Horst Köhler német államfő

Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal lemondott tisztségéről Horst Köhler német államfő. A politikus Afganisztánnal kapcsolatos, vitatott kijelentése miatt döntött így. Nem sokkal a bejelentés előtt a kancellár és a külügyminiszter is megpróbálta lebeszélni Köhlert a távozásról, de nem jártak sikerrel. Az államfői tisztséget ideiglenesen a Bundesrat elnöke tölti be.
Vágólapra másolva!

Horst Köhler német szövetségi elnök hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről. Köhler Afganisztánról tett korábbi, vitatott nyilatkozata miatt mondott le - írja a Spiegel online kiadása. Az államfő lemondását megdöbbenéssel fogadta a német politika.

A szóban forgó nyilatkozat a múlt héten hangzott el, amikor Köhler meglátogatta az Afganisztánban állomásozó német csapatokat. A politikus azt mondta, hogy a német katonai misszió részben Németország gazdasági érdekeit szolgálja. Kijelentései megbotránkozást váltottak ki. Az ellenzék, azaz az SPD, a Zöldek és a Bal Párt élesen kritizálták a politikus kijelentését.

A Spiegel szerint Köhler problémás kijelentésében egy német rádiócsatornának azt mondta: a társadalom fokozatosan megérti, hogy egy olyan országnak, mint Németország "ezzel a külkereskedelmi orientációval és az ezzel járó külkereskedelmi függőséggel azt is tudnia kell, hogy kétséges esetben, szükség esetén katonai misszióra is szükség lehet, hogy megóvjuk érdekeinket".

Köhler hétfőn lemondása kapcsán azt mondta: a feltételezés, miszerint az afganisztáni küldetésre gondolt volna vitatott mondatában, nélkülözi a legfőbb közjogi méltóság iránti szükséges tiszteletet. Hozzátette, hogy a személyét ért ellenzéki bírálatok minden alapot nélkülöztek. Köhler szerint félreértették szavait, amelyek nem a német haderő Afganisztánban állomásozó 4500 fős csapatára vonatkoztak. Szóvivője szerint az államfő kijelentései sokkal inkább az Ádeni-Öbölben, a szomáliai kalózok elleni nemzetközi tengeri akcióban résztvevő német csapatokra vonatkoztak.

A berlini Bellevue-palotában tartott sajtótájékoztatón látszott, hogy Köhler mélyen meg van rendülve - írja a Spiegel. A lap szerint a felesége oldalán megjelent kormányfő beszéde közben könny szökött a szemébe és többször megbicsaklott a hangja. "Megtiszteltetés volt számomra Németországot szolgálni államfőként" - mondta egyebek mellett leköszönő beszédében.

Hiába próbálták lebeszélni

A 67 éves Köhlert, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjét 2004-ben a CDU/CSU és a liberális FDP támogatásával választották először államfővé, 2009 májusában választották újra. A politikus az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió tagja. Az euróválság közepén bejelentett visszalépés a Spiegel szerint Angela Merkel kormányának súlyos gondokat okozhat. A lap úgy fogalmazott: az elnök távozása káoszba taszíthatja a berlini politikát.

Merkel hétfő délutáni sajtókonferenciáján azt mondta: Köhler dél körül - tehát két órával a hivatalos bejelentés előtt -, telefonon tájékoztatta lemondásáról. A kancellár azt mondta: megpróbálta rávenni az államfőt, hogy változtassa meg döntését, de "sajnos nem sikerült". Merkel szerint Köhler különösen a gazdasági válság idején volt fontos tanácsadó számára, aki most hiányozni fog. Az elnök telefonon tájékoztatta Guido Westerwelle kancellárhelyettest és külügyminisztert is, aki szintén azt mondta, hiába próbálta lebeszélni Köhlert a távozásról.

Horst Köhler lemondását követően átmenetileg a német parlament felsőháza, a Bundesrat elnöke, a szociáldemokrata Jens Böhrnsen tölti be az államfői teendőket. Az alkotmány szerint harminc napon belül meg kell választani az új államfőt. A szövetségi elnököt az alsóház, a Bundestag képviselői és a tartományok küldöttei választják meg egy együttes ülésen. Németország történelmében ez az első olyan eset, amikor egy államfő hivatali ideje alatt mond le. 1949 óta Köhler volt a kilencedik államfő.