Tiltott kampányfinanszírozással gyanúsítják Sarkozyt

Vágólapra másolva!
Fegyvereladások jutalékaiból, egy luxemburgi offshore cégen keresztül finanszírozhatta Edouard Balladur 1995-ös elnökválasztási kampányát Nicolas Sarkozy egy jelentés szerint. A számlára egy Pakisztánnal kötött tengerelatjáró-eladási szerződés jutalékát utalták, aminek állítólag köze van egy 2002-es, 14 emberéletet követelő merénylethez. Sarkozy szerint a történet csak mese.
Vágólapra másolva!

A luxemburgi rendőrség gyanúja szerint Edouard Balladur egykori francia kormányfő 1995-ös elnökválasztási kampányának illegális finanszírozásához akkori pénzügyminisztere és kampányfőnöke, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő közvetlen jóváhagyása és ellenőrzése mellett működtettek egy offshore céget Luxemburgban. Az 1995-ös elnökválasztást végül a másik jobboldali jelölt, Jacques Chirac nyerte meg.

A Mediapart.fr hírportálon szerdán nyilvánosságra hozott jelentést párizsi bírók kérésére még januárban készítették a luxemburgi rendőrök. Eszerint a francia hadügyminisztérium alá tartozó DCN (haditengerészeti építési igazgatóság) által - Sarkozy közvetlen felügyelete mellett - 1994-ben létrehozott cégen keresztül utaltak vissza jutalékot olyan fegyvereladási szerződésekért, amelyeket Balladur miniszterelnökként írt alá. Ennek az összegnek egy részét a gyanú szerint a francia elnökválasztási kampány finanszírozására használhatták.

A jelentésben azt olvasható, hogy a luxemburgi offshore cég számlájára utalták annak a Franciaország és Pakisztán közötti szerződésnek a jutalékát is, amely párizsi vizsgálóbírók gyanúja szerint egy 2002-ben Karacsiban elkövetett merénylet hátterében állhat. Franciaország 1994-ben 820 millió euró értékű megállapodást kötött Pakisztánnal három Agosta 90-B típusú tengeralattjáró eladásáról, amelyből egyet a pakisztáni hadiflotta karacsi kikötőjében kezdték építeni 1998-ban. Az erre a feladatra kiküldött negyven francia szakembert közül 11-en vesztették életüket 2002. május 8-án a kikötőben végrehajtott öngyilkos merényletben, amelynek összesen 14 áldozata volt.

A pokolgépes támadásban meghalt francia mérnökök családjainak feljelentése nyomán rendelt el a párizsi ügyészség vizsgálatot Balladur kampányfinanszírozásával kapcsolatban. Az áldozatok rokonai azt feltételezik, hogy a merénylet pakisztáni válasz volt Chirac döntésére, aki elnökké választását követően leállította a tengeralattjárók eladásához kapcsolódó jutalékok kifizetését.

A luxemburgi jelentés szerint az offshore cég létrehozásáról szóló döntések közvetlenül Balladur miniszterelnöktől és pénzügyminiszterétől, Nicolas Sarkozytől érkeztek. "A referenciák pedig azt sejtetik, hogy 1995-ben" az akkoriban még legális közvetítői jutalékokból "történhettek illegális visszautalások Franciaországba politikai kampányok finanszírozására" - fogalmaznak a luxemburgi rendőrök.

"Hangsúlyozzunk, hogy Edouard Balladur az 1995-ös elnökválasztásban jelölt volt a győztes Jacques Chiraccal szemben, s a kormánypárt egy része, köztük Nicolas Sarkozy őt támogatta" - olvasható a jelentésben. A rendőrök szerint ugyanakkor "a korrupcióra nincsen semmilyen konkrét bizonyíték". Az illegális kampányfinanszírozásról szóló vádakat Balladur korábban határozottan cáfolta, Sarkozy pedig "mesének" minősítette.