Trianont méltatta Révkomáromban Slota

Vágólapra másolva!
Révkomáromban is felavatták a Szlovák Nemzeti Párt Trianont méltató emléktábláját. Avató beszédében Ján Slota, a párt elnöke kijelentette, soha nem engedik elvenni maguktól a szlovák földet. Atrocitás nem történt, bár Slotáékat pártjuk korrupciós ügyeit firtató feliratok fogadták az egykori határátkelő épületének ablakaiban.
Vágólapra másolva!

Leleplezték a Trianon-emlékművet a szlovákiai Révkomáromban pénteken délután. A több mint másfél méteres kőoszlopot, amelyet a határátkelő egykori épületeinek közelében, az Erzsébet hídra vezető út két oldalát elválasztó középső füves sávban állítottak fel, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke avatta fel. Robert Fico miniszterelnök korábbi ígérete ellenére nem vett részt az ünnepségen. Az eseményen beszédet mondott a számos magyarellenes kijelentéséről ismert Slota. Slota kedden jelentette be, hogy Trianon-emlékművel akarja "megmutatni a magyaroknak", hol az államhatár (az előzményekről itt olvashat bővebben).

A kőoszlopot még péntekre virradóra állították fel, délelőtt rendőrök őrizték. Avatóbeszédében Slota ismét élesen bírálta Magyarországot és a magyar politikát, azt állította, hogy Budapest megkérdőjelezi Trianon érvényességét, és ezzel Szlovákia biztonságát veszélyezteti.

"Ez a mi válaszunk ezekre a provokációkra a Fidesz-párti magyar politikusok részéről, Orbán Viktor részéről, a neofasiszta Jobbik részéről. Szlovákia most az egész nemzetnek, egész Európának, és elsősorban a Duna másik oldalán élő magyaroknak megmutatta, hogy ez a mi földünk, ez szlovák föld, amelyet soha nem engedünk elvenni magunktól" - mondta Slota a több száz, szlovák zászlókat lengető hívének tapsától kísérve.


Feliratok fogadták

A rendezvényt több tucatnyi rendőr biztosította, de semmiféle rendbontás nem történt. A révkomáromiak nem vettek tudomást a nacionalistákról. A határátkelő elhagyott épületeinek ablakaiban péntek reggelre több szlovák nyelvű felirat jelent meg, amelyek nyilvánvalóan Slotának és pártjának voltak címezve.

"Hol a határ a vulgarizmusban? Hol a határ a korrupcióban? Hol a határ a faliújságtenderekben? Hol a határ az iszákos hazafiasságban?" - olvasható a feliratokon, amelyekről a Bumm.sk című szlovákiai magyar hírportál tájékoztatott.

A hálás szlovákok

A szlovák Trianon-emlékmű felirata teljesen megegyezik annak a Trianon-táblának a feliratával, amelyet csütörtökön helyezett el a pozsonyi főposta épületének falán az SNS.

A szöveg:
"A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon-palotában megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, létrehozta Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának."

'Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt szerződésekért. Az ilyen elszámolás örök.' (Az idézet Stefan Osusky nagykövettől, a szerződés szlovák aláírójától származik - a szerk.)

A hálás szlovákok".




"Éljen Trianon!"

A székház előtt egy gépkocsira óriásplakátot szereltek fel Ján Slota és Anna Belousovová arcképével, valamint "Szlovákiát nem adjuk!" felirattal.

"Trianon és a Benes-dekrétumok szuverenitásunk és területi sérthetetlenségünk közlekedő edényei. A magyar irredentizmus olyan, mint az árvíz. Az egyik helyről kinyomjuk, bejön egy másik helyen" - jelentette ki a konferencián elmondott beszédében Slota. Szerinte Trianon érvényességén áll vagy bukik Közép-Európa, de egész Európa békéje és biztonsága is. "Szlovákok! Éljen Trianon!" - fejezte be beszédét.