Nagyvonalú ajánlattal próbál kormányon maradni Fico

Vágólapra másolva!
Állítólag a miniszterelnöki posztot és a minisztériumok felét ígérte Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő az egyik ellenzéki pártnak, ha hajlandó kormánykoalícióra lépni vele. A hétvégi választásokat Fico pártja nyerte, de koalíciója megbukott. A kormányfőnek jövő hétig van lehetősége új szövetséges után nézni, de az ellenzéki pártok inkább egymással tárgyalnak, hogy leválthassák.
Vágólapra másolva!

Politikai szándéknyilatkozatot írt alá négy szlovákiai jobboldali párt a közös kormány megalakításról. A dokumentumot a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Most-Híd vezetői írták alá kedd esti találkozójukon. Iveta Radicová, az SDKÚ kormányfőjelöltje közölte, hogy a dokumentumról szerdán tájékoztatják Ivan Gasparovic köztársasági elnököt.

A felek megegyeztek abban is, hogy szakbizottságot hoznak létre, amely összeállítja a koalíció programját, és előkészíti a koalíciós szerződés aláírásának feltételeit. A szerződés rögzíteni fogja a koalíciós együttműködés mechanizmusait is. A pártok vezetői a jövő kedden találkoznak újra, hogy megvitassák a koalíciós szerződés és a programtézisek addigra elkészülő változatát - jelentették be a kedd esti találkozó után.

A választást ugyan a hivatalban lévő Robert Fico kormányfő pártja az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte, és ő is kapott kormányalakítási megbízást Ivan Gasparovic államfőtől, de a választáson meggyengültek szövetségesei és ezért nincs meg a parlamenti többsége. Ficónak és egyetlen megmaradt szövetségesének, a nacionalista SNS-nek együtt összesen 71 képviselői helye van, míg a négy ellenzéki párt együtt 79 székkel rendelkezik a 150 tagú új törvényhozásban. Az államfő kedden több ellenzéki párt vezetőjét is fogadja. Nála járt például Mikulás Dzurinda, az SDKU elnöke

Népszerű tárcák

Korábban a SDKÚ, a KDH, a SaS és a részben magyar Most-Híd közül eddig csupán egy párt, a SaS hozta nyilvánosságra, hogy milyen igényekkel ül majd le a tárgyalóasztalhoz: Richard Sulík pártelnök közölte, a pénzügy- és a munkaügyi miniszteri posztban érdekeltek. Bugár Béla, a Híd elnöke az [origo] kérdésére annyit mondott, hogy nem szeretnének a sajtón keresztül üzenni leendő partnereiknek, ezért nem árulta el, milyen igényekkel ülnek tárgyalóasztalhoz.

Szlovák sajtóértesülések szerint a négy jobboldali párt vezetői már eddig is folytattak informális egyeztetéseket. A pozsonyi Új Szó szerint komoly vitára lehet számítani arról, hogy ki kapja a szociális, a gazdasági, a közlekedési, illetve a belügyminisztérium vezetését. A minisztériumi posztokat várhatóan 5:4:3:3 arányban osztják fel egymás között.

Nagyvonalú ajánlat

A Ta3 szlovák televízió értesülése szerint eközben Robert Fico is próbálkozik, állítólag nagyvonalú ajánlatot tett a kereszténydemokratáknak: ha vele szövetkeznek, akkor lemond a miniszterelnöki posztról, amelyet a KDH jelöltje tölthetne be, és ezen felül nekik ajánlotta a miniszteri posztok felét. A KDH a választások előtt és után is közölte, nem kíván szövetségre lépni Fico pártjával.

Öllös László szlovákiai politológus korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy az ellenzéki pártok közül a KDH az, amely a leginkább hajlandó lehet összeállni Ficóval, de szerinte politikai öngyilkosság volna a részükről, ha ezt megtennék.

Az [origo] kérdésére, hogy a Hídat megkereste-e bármilyen ajánlattal Fico, Bugár Béla pártelnök és Simon Zsolt alelnök is azt mondta, nincs róla tudomásuk, de el is utasítanák. "Bárki aki ebből kiugrik, azt leírják a választópolgárok" - mondta az [origo]-nak Bugár a formálódó ellenzéki koalícióra utalva.

Ha Szlovákiában a jelenlegi ellenzék alakít kormányt, az kedvezőbb lehet a szlovák-magyar kapcsolatokra. Kemény, de a jelenleginél jóval korrektebb hozzáállásra számítanak szlovákiai elemzők, és, mint az Németh Zsolt külügyi államtitkár az [origo]-nak elmondta, a magyar kormány derűlátással tekint a formálódó új szlovák koalícióval való együttműködés elé.

A felelősöket keresik Slota pártjában

Amíg az ellenzéki pártok és Fico is azon dolgozik, hogy valahogy működőképes koalíciót hozzanak létre, Fico korábbi szövetségese, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetősége a választási kudarcról tanácskozik a párt pozsonyi székházában. Az SNS, amelynek a közvélemény-kutatók 7-8 százalékot jósoltak, a pártelnök pedig két számjegyű eredményről beszélt a választás estéjén, alig szerzett többet (5,07 százalék), mint a parlamentbe jutási küszöb.

A Bumm.sk szerint Juraj Iuraeka, a párt Nagyszombat megyei elnöke az elnökség lemondását fogja javasolni a rossz eredmény miatt, és a párt más politikusai is arról beszéltek az ülés előtt, hogy meg kell nevezni a személyi felelősöket. Ivan Šaško parlamenti képviselő szerint új arcok kellenek a vezetésbe, a jelenlegi pártelnök, Ján Slota, valamint Anna Belousovová alelnök és Rafael Rafaej már túlságosan elhasználódtak.

A Fidesz kellemetlen csalódása
Nagyon kellemetlen csalódás" a Fidesz számára a szlovákiai magyar kisebbség szavazásának eredménye - írta kedden a szlovák Sme liberális napilap. A Fidesz "nagyon közeli, szinte szervilis" szövetségese (Magyar Koalíció Pártja) nem került be a parlamentbe, és a magyarokat a törvényhozásban olyan párt (Híd) fogja képviselni, "amelyről a Fidesz arrogánsan tudomást sem vett" - írta a lap, amely szerint érdekes lesz, hogyan keresi majd az egymáshoz vezető utat a Fidesz és a Híd. Ez azonban nem lesz olyan nehéz, mivel Bugár Béla még az MKP elnökeként Orbán szövetségese volt, és majdnem olyan hévvel támogatta a Fidesz politikáját mint Csáky Pál az MKP választások után lemondott elnöke. A Sme ugyanakkor figyelmeztet, hogy Bugárnak, okulva az MKP példájából, sokkal óvatosabbnak kell lennie a Fidesszel.

"A szlovákiai választások eredménye azonban mélyebb sikertelenséget jelent a Fidesz számára, nem csupán azt, hogy szövetségesi politikája csődöt mondott és ezt be kell majd ismernie" - írja Peter Morvay. "Ez részben annak a politikának a csődje is, amely abból indul ki, hogy a határon túliak megelégednek a jelképes gesztusokkal, a nacionalista jelszavakkal és a kiválasztottaknak juttatott pénzekkel. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar kisebbségeket nem lehet Budapestről irányítani, és hogy az éppen hatalmon lévő magyar kormánnyal fenntartott jó kapcsolatoknak a kisebbségi magyarok szavazására korlátozott a hatása. Sőt ellentétes hatást is kiválthat, attól függően, hogyan viselkedik az adott kormány."

"Megmutatkozott, hogy a kisebbségi magyarok mentalitását nemcsak az MKP központjában, de Pesten sem ismerik, amikor azt hiszik, hogy számukra a kettős állampolgárság és a zászlólengetés fontosabb, mint a nyugodt élet és sikerlehetőség ott, ahol élnek. Ez jól mutatja, hogy a valós élettől mennyire távol áll a Kárpát-medencében élő magyar nemzet politikai és mentális egységéről alkotott elképzelés" - olvasható a lapban.