Alelnökké választotta Tőkés Lászlót az Európai Parlament

Vágólapra másolva!
Alelnökké választotta Tőkés László erdélyi EP-képviselőt az Európai Parlament kedden. Tőkés a fideszes Schmitt Pál megüresedett helyét kapta meg a Fidesz EP-képviselőinek javaslatára, miután a képviselők több mint fele támogatta.
Vágólapra másolva!

Egyedüli jelöltként Tőkés László romániai EP-képviselőt választották meg az Európai Parlament alelnöki posztjára, amely Schmitt Pál távozásával üresedett meg. Az erdélyi magyar képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét a Fidesz EP-képviselőcsoportja javasolata alelnöknek.

A fideszes Schmitt Pál alelnöki helye azért üresedett meg, mert a politikust a Magyar Országgyűlés elnökévé választották, és így le kellett mondania az európai parlamenti tisztségéről. A helyére javasolt Tőkés Lászlót korábban a román szociáldemokraták és liberálisok is támadták, az ülésen pedig Tőkés közleménye szerint egy Nagy-Románia párti EP-képviselő kisebb botrányt kavart ellenvetéseivel.

A szavazás eredménye szerint összesen 621 képviselő szavazott, közülük 334 támogatta Tőkés Lászlót. A képviselők közel fele, 287 politikus tartózkodott vagy szavazott nemmel.

Az Európai Néppárt EP-frackiójának vezetője, Joseph Daul közleményben gratulált Tőkés László EP-alelnökké választásához. A politikus azt írta, hogy a jelenlegi európai gazdasági és társadalmi helyzetben lelkesedésre van szükség a problémák kezeléséhez, Tőkés pedig a romániai forradalom elindítójaként már megmutatta, hogy képes új ötletekkel előállni és kemény munkával, elkötelezettséggel segétkezni Európa céljainak elérésében.

Románia európai uniós csatlakozását követően Tőkés László 2007-ben lett az Európai Parlament független képviselője. 2009-ben ő vezette az Európai Néppárti Képviselőcsoport tagpártjának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a listáját. Tőkés számos kitüntetés díjazottja: a közelmúltban kapta meg a Románia Csillaga Lovagi fokozatot és az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának Robert Schuman Érmét - írja a megválasztásáról kiadott közleményben az Európai Néppárt képviselőcsoportja.