Félmunkát végezve távozik Obama magyar származású embere

Vágólapra másolva!
A kiszivárgott hírek szerint távozik hivatalából Barack Obama amerikai elnök egyik legközelebbi munkatársa, a költségvetési ügyekért felelős Peter Orszag. A magyar származású közgazdásznak fontos szerepe volt az elmúlt másfél év nagy horderejű gazdaságpolitikai döntéseiben, de a súlyos problémának tartott költségvetési hiány rendezésében nem tudott eredményeket felmutatni.
Vágólapra másolva!

Júliusban lemond Peter Orszag, az amerikai költségvetési hivatal (Office of Management and Budget) vezetője - értesült a Wall Street Journal. A magyar származású közgazdász lesz az eddigi legmagasabb rangú, Barack Obama elnök által kinevezett vezető, aki elhagyja hivatalát, de távozása a hírek szerint előre eltervezett: legfeljebb két évre vállalta a posztot. A szeptemberben házasodni készülő szakember még a következő költségvetési év megkezdése előtt távozni akar.

Orszagnak jelentős szerepe volt az elmúlt évek amerikai gazdaságpolitikájában. Részt vett Obama tavalyi 862 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagjának és az idei egészségügyi reformnak az előkészítésében is. Az amerikai elnök belső köreihez tartozott, és az egyik legfontosabb tanácsadója volt az utóbbi évek gazdasági válsága alatt.

Barack Obama hivatalba lépésének egyik legfontosabb ígérete az amerikai költségvetési deficit pontról pontra történő mérséklése volt. Ennek a tervnek a költségvetési iroda vezetőjeként Orszag volt a felelőse, de ebben nem sikerült eredményeket felmutatnia. Az elmúlt évben az USA költségvetési hiánya 1,4 billió dollár volt, idén pedig ez a szám 1,6 billióra emelkedhet, és továbbra sem világos, hogyan fogja ezt leszorítani a kormányzat.

A Bostonban született közgazdász szülei még gyerekként hagyták el szülőhazájukat. Orszag viszont soha nem járt Magyarországon, és nem szokta emlegetni magyar származását, nevét is angolosan ejti.

Első politikai tapasztalatait a Clinton-éra alatt szerezte, de igazán fontos pozícióba csak 2007-ben került, amikor a Demokrata Párt kinevezte a kongresszus költségvetési irodájának élére. Innen egyenes út vezetett az újonnan beiktatott amerikai elnök mellé. Orszag kinevezését az amerikai költségvetési hivatal élére demokrata és republikánus politikusok is üdvözölték, kiemelve a közgazdász eddigi érdemeit.

Az utóbbi időben azonban nem csak a munkájától volt hangos az amerikai sajtó, hanem magánéletétől is. Orszag ugyanis úgy jött össze jelenlegi partnerével, az ABC hírcsatorna újságírójával, hogy emiatt elhagyta egy korábbi, állapotos barátnőjét. Erről részletek ebben a cikkünkben.