Kudarcot vallott a kormányalakítással Fico

Vágólapra másolva!
Beismerte, hogy nem sikerült kormányt alakítania, és visszaadta az erre vonatkozó megbízást Ivan Gasparovic szlovák államfőnek Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök. Gasparovic szerdán Iveta Radicovának, az alakulófélben lévő új négypárti koalíció közös kormányfőjelöltjének adott kormányalakítási megbízatást. Radicová elfogadta a felkérést, a négy párt szerda délután már a miniszteri posztok elosztásáról tárgyal.
Vágólapra másolva!

Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök szerdán beismerte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. "Az Irány - Szociáldemokrácia elképzelését egy stabil és erős kétpárti koalícióról nem sikerült megvalósítani. Kormányalakítási megbízatásomat ezért ma (szerdán) visszaadtam" - jelentette ki azután, hogy fogadta őt a köztársasági elnök.

Ivan Gasparovic délután kormányalakítási megbízást adott a négy ellenzéki párt - Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), Szabadság és Szolidaritás (SaS) és Híd - közös kormányfőjelöltjének, Iveta Radicovának. Radicová elfogadta a megbízást. "Kormányunk a polgári felelősség és együttműködés kormánya lesz" - jelentette ki Radicová, az SDKÚ alelnöke.

Az eredetileg szociológus Radicová Angela Merkelt tartja példaképének, egy ismerőse az [origo]-nak kemény, de igazságos politikusként jellemezte, akinek fellépése várhatóan stílusváltást hoz a magyarokkal szemben is (ebben a cikkben jobban is megsimerheti a leendő szlovák kormányfőt).

A négy ellenzéki pártnak kedd éjjel sikerült megállapodnia a közös program alapjairól. Ehhez minden pártnak engednie kellett valamit. Nem került be az alaptézisek közé az átfogó kisebbségi törvény kidolgozása, és az sem, hogy enyhítsék a marihuána fogyasztása miatti büntetéseket. Radicová a megállapodás után a kiemelt feladatok közé sorolta többek között Szlovákia eladósodásának megállítását, a korrupció elleni harcot, és az árvízkárok gyors helyreállítását (az alaptézisekről bővebben itt olvashat).

Osztozkodnak

A Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál szerint a négy párt szerda délután újra tárgyalóasztalhoz ült, hogy megvitassák a miniszteri posztok elosztását. A szlovák sajtóban napvilágot látott találgatások szerint az SDKÚ jelöltjei töltik majd be a miniszterelnöki és a külügyminiszteri posztot, utóbbi állítólag Mikuláš Dzsurinda pártelnök, korábbi miniszterelnök lehet. A koalíció vezető erejének számító SDKÚ várhatóan megtartják maguknak a pénzügyminiszteri posztot is, amelyre korábban az SaS elnöke, Richard Sulík pályázott.

Az SaS-nek várhatóan három - például a munka-, szociális és családügyi és a kulturális - a Hídnak pedig lehet, hogy csak két - a mezőgazdasági és környezetvédelmi - miniszteri poszt jut majd. A KDH számíthat a belügyi posztra, de szeretnék megszerezni a közlekedési tárcát is, a szlovákiai hírportál szerint.

Új helyzet

A június 12-i választást ugyan a hivatalban lévő Robert Fico kormányfő pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte, és ő is kapott kormányalakítási megbízást Ivan Gasparovic államfőtől, de a választáson meggyengültek szövetségesei és ezért nem sikerült parlamenti többségre szert tennie. Ficónak és egyetlen megmaradt szövetségesének, a nacionalista SNS-nek együtt összesen 71 képviselői helye van, míg a négy ellenzéki párt együtt 79 székkel rendelkezik a 150 tagú új törvényhozásban.

Az új felállású szlovák kormány kiegyensúlyozottabb viszonyt hozhat a szlovák és a magyar állam között. Az [origo]-nak korábban nyilatkozó szlovákiai magyar elemzők szerint durva beszólogatás nem lesz a magyarok felé, de azért kemény politikára lehet számítani. Az együttműködés elé a magyar kormány is derűlátással tekint.